15 megdöbbentő tény



Tudományos felfedezések, amelyektől leesik az állad!Az iskola elhagyása után nem ér véget a tanulás, hiszen a tudomány újabb és újabb hasznos információval gazdagítja a világot és az emberek tudását, ezzel pedig fontos lépést tartani. Ez azonban néha nehéz, mert a kutatók olyasmit is kijelentenek, amit az átlagembernek nehéz elhinnie. A következő tizenöt tény ebbe a kategóriába esik.


1. Rendkívül mély a Tahoe tó, ami annak ellenére népszerű a turisták körében, hogy rengeteg ember belefulladt a vízbe, ráadásul a holttestek nem emelték ki. Ennek oka, hogy a vízi hullák baktériumot termelnek, ami miatt gáz képződik, a testek pedig felemelkednek a víz felszínére. A Tahoe tó azonban annyira hideg, hogy a baktériumok elpusztulnak, tehát a holttestek a víz legmélyén maradnak, oda pedig a búvárok nem tudnak lemerülni.


2. A világ egyik legaktívabb sorozatgyilkosa Dél-Amerikában több, mint 300 fiatal lányt gyilkolt meg. A tettest soha nem kapták el.


3. Az ősi angol, skót és walesi falvakban volt egy hivatásos bűnevő, akit akkor hívtak, ha valaki meghalt. A szertartás úgy nézett ki, hogy egy vekni kenyeret és egy pohár sört helyeztek a halott mellkasára. A bűnevő ezt ette/itta meg.


4. A rómaiak egéragyakat nyomtak össze, hogy fogkrémnek használják.


5. Az irodákban használt csészék húsz százalékán ürülékmaradványt mutattak ki a kutatók.


6. Ausztráliában található a Gympie Gympie cserje, amit emberi és állati fogyasztásra sem alkalmas, mert a szervezetbe kerülve olyan neurotoxinokat kezd termelni, amelyek miatt a fogyasztó öngyilkosságot akar elkövetni.


7. Minden negyvenedik másodpercben véget vet valaki az életének.


8. Amikor az ember halála után a hallás szűnik meg utoljára.

9. David Parker Ray sorozatgyilkos az otthonában alakította ki a kínzókamráját, amire 100 ezer dollárt költött. A férfi orvosi asztalokat szerzett, a plafonokra tükröket szerelt, hogy a kínzás minden pillanatát láthassa.


10. A statisztika szerint nagyobb az esélye annak, hogy meghalunk a lottózó felé vezető úton, mint annak, hogy megnyerjük a lottónyereményt.


11. 250 betegét gyilkolta meg dr. Harold Shipman. A gyilkos 2004-ben felakasztotta magát a cellájában.


12. Körülbelül 100 milliárd ember halt meg az emberiség eddig ismert történelme során.


13. A Madagaszkáron élő őslakosok minden évben kiássák az elhunyt szeretteik csontjait, majd felöltöztetik őket, hogy velük táncoljanak a bizarr fesztiválon, amit a XVII. század óta megrendeznek, de a helyi keresztény szervezetek miatt kezd kihalni a hagyomány.


14. Egyszer egy férfi megkapta egy öngyilkos férfi szívét. Később feleségül vette a donor özvegyét. A legdurvább, hogy évekkel később a férfi ugyanakkor lett öngyilkos, mint az, akitől a szervet kapta.


15. A felakasztott férfiaknak erekciója lesz. A tudomány ezt nevezi rigor erectusnak.
(Forrás: bizzarium.com)

Ajánló

Ajánló