10 érdekesség Észak-Korea diktátoráról



A média felkutatta Kim Dzsong Un egykori osztálytársait, akiktől megtudtak néhány titkot a népvezérről.Álnéven tanult: Kim Dzsong Un nem akarta, hogy kiderüljön, hogy ő Kim Dzsong Il fia, ezért Pak Un néven iratkozott be. Az embereknek azt állította, hogy a berni Észak-Korea nagykövetség egyik alkalmazottának a fia, de a diákoknak és a tanároknak hamar feltűnt, hogy Kim szülei nem jelentek meg az iskolai rendezvényeken.

Pletykás volt: Kim Dzsong Un olykor elárulta, hogy Észak-Korea vezetőjének a fia. Joao Micaelo 2010-ben azt mondta, hogy ő azt hitte, hogy Kim hazudik, mert „az efféle gyerekek nem szoktak normális iskolába járni”.

Jobban szerette a melegítőt: Kim Dzsong Un a kényelmes öltözetet szerette, nem az elegánsat. A ruhatárát főleg Nike melegítők tették ki. Az órákra is ezekben járt.

Nem volt valami jó tanuló: Kim Dzsong Un két évvel idősebb volt a legtöbb osztálytársánál, de a rossz német tudása miatt nehezen tanult. 2012-ben egy cikkből kiderült, hogy az első tanévben 75 napot hiányzott, a másodikban 105 napot. Természettudományból megbukott, a többi tantárgyból pedig csak éppen, hogy átment.

Szerette az akciófilmeket: A diktátor egykori barátai 2009-ben elárulták, hogy Kim feszengett, ha társaságban volt, főleg akkor, ha lányok voltak a közelében. Emellett kosármeccset, akciófilmeket nézett, PlayStationnel játszott. A harci játékokat és Jackie Chan filmjeit szerette a leginkább.

Volt kísérete: Kim Dzsong Un feltűnő jelenség volt, mert kísérettel érkezett az iskolába, ahol mindig egy csapat koreai leste minden óhaját, amit haladéktalanul kiszolgáltak, miközben őrizték a diktátorjelöltet.

Imádta az Air Jordans cipőjét: Kim 17 éves kora óta imádja a kosárlabdát, amin belül a Bulls volt a kedvence. A szobája dugig volt emléktárgyakkal, portrét rajzolt Michael Jordanről és a pályán, de azon kívül is, szívesen viselt Air Jordans cipőt.

Imádta a svájci sajtot: Lehetséges, hogy az iskolában töltött évek alatt vált falánkká. Az osztálytársai beszámolójából kiderült, hogy Kim annyira rajongott a svájci sajtért, hogy elküldte a szakácsát egy francia kulináris iskolába, hogy megtanulja a kedvenc ementálijához hasonló, közepesen kemény sajtot készíteni.

Nem tűrte a kihűlt spagettit: Micaelo többször tett látogatást Kim Dzsong Un lakásán, ami a koreai nagykövetség területén volt. Kim kissé tartózkodóan viselkedett, de soha nem mutatta düh jeleit.

Ez akkor változott meg, amikor a nagykövetség szakácsa hideg spagettit tálalt fel az egyik este:

Nagyon lehordta a személyzetet, amin csodálkoztam, mert nem ez volt rá jellemző.”

Nyomtalanul eltűnt: Nikola Kovacevic elmesélte, hogy a diktátor nem fejezte be az iskolát, mert még hátra volt valamennyi a tanévből, amikor 2000-ben váratlanul eltűnt. Kim nem hagyta meg az új címét, és semmi jelét nem adta, hogy távozni készül.

Az iskolában egy darabig arra gondoltak, hogy lebetegedhetett, vagy hasonló ok miatt ment el, de vissza fog térni. Kovacevic hozzátette, hogy szeretne hinni abban, hogy Kim jó diktátor, de tudja, hogy a diktátorokra nem ez a jellemző.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló