Futni hagyták a rendőrök a gyerekeivel és feleségével végző Jeffrey MacDonaldot
Apák, akik megölték a saját gyereküket és feleségüket.William Bradford Bishop: 1976-ban William Bradford Bishop legyilkolta a három gyerekét, a feleségét és az anyját. A rendőrség később megtalálta az öt emberi holttestet, amiket eleinte nem tudtak azonosítani.
A maradványok felfedezése utáni nyolcadik napon a rendőrök megtalálták Bishop házát, vagyis a tetthelyet, ahol kiderült, hogy Bishop egy kalapáccsal megölte az alvó feleségét, anyját és az 5, 10, és 14 éves fiait.
A rendőrök elárulták, hogy soha életükben nem láttak még olyan mészárlást, amilyet a gyerekek szobájában. Bishopot soha nem sikerült elkapni, ezért még mindig az FBI legkeresettebb személyeinek listáján van. A Bethesda hentesének elnevezett férfi, ha még él, akkor 2017. augusztus 1-jén lesz 81 éves.
Josh Powell: 2009-ben nyomtalanul eltűnt Susan Powell. A gyanú hamarosan a nő férjére, Josh-ra terelődött, mert kiderült, hogy a pár házassága válságba került, ráadásul olyan bizonyítékok kerültek elő, amikben Susan említést tett a férje agresszív viselkedéséről.
A bizonyíték hatására elvették a férjtől a két fiát, akiket Susan szüleinek gyámsága alá helyeztek. 2012-ben a rendőrség közel került ahhoz, hogy Josh-t vádolja meg a neje eltűnésével. A dolgok ekkor vadultak el csak igazán, mert amikor Josh találkozhatott a fiaival, akkor bezárta a felügyeletet ellátó szociális munkást, majd egy szekercével meggyilkolta a gyerekeket. A férfi önmagával is végzett.
John List: 1971-ben istenfélő, példás családapaként ismerték John List-et, aki lelkiismeretesen gondoskodott a beteg anyjáról, elviselte a cinikus, szifiliszes nejét, a lányát és két fiát pedig igyekezett vallásos és tiszteletre méltó légkörben felnevelni.
A könyvelőként dolgozó List akkor lépett rá a bűn útjára, amikor kirúgták. List félt a neje reakciójától, ezért úgy döntött, hogy a fogyatékos anyja bankszámláját fogja megcsapolni, hogy abból pótolja a megszűnt jövedelmét. Amikor a helyzete nem változott, mert nem kapott új munkát, akkor List pisztolyt ragadott és agyonlőtte a feleségét, majd a gyerekeit.
A rendőrség egészen 1989-ig nem találta meg a könyvelőt, aki akkor bukott le, amikor az egyik szomszédja felismerte az Amerika Legkeresettebb Bűnözői című műsorban közzétett fénykép alapján. List 2008-ban, 82 évesen halt meg a rácsok mögött.
Jeffrey MacDonald: Két lány apja volt a korábban katonai orvosként szolgáló, dr. Jeffrey MacDonald, akinek felesége a harmadik gyerekükkel volt várandós. A férfi az egész családját halálra késelte, majd saját magát is megsebesítette. A rendőröket ő hívta ki. A zsaruk szúrt sebbel, zúzódásokkal és agyrázkódással találták meg a férfit. Senki nem gyanakodott, hogy MacDonald követte el a mészárlást.
A futni hagyott férfi később a helyi kórház igazgatója lett, de ekkor elkövetett egy hibát, mert az egyik tévés műsorban azzal poénkodott, hogy régen a rendőrség arra gyanakodott, hogy ő ölte meg a családját. A férfi apósa, aki eleinte hitt az ártatlanságában, nem találta viccesnek a vejét, hanem inkább ízléstelennek és gyanúsnak vélte a viselkedését, ezért panaszt nyújtott be.
Ennek hatására az ügyészség újra megnyitotta az ügyet és jobban megvizsgálta MacDonald „túlélési meséjét”. MacDonald a mai napig börtönben ül. A férfi újra megházasodott a börtönévei alatt, és még most is sokan ártatlannak hiszik.
(Forrás: life.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook