A XIX. századi pszichiátriai kezelés legmeglepőbb tényei

Sanyarú életük volt a mentális betegeknek a XIX. században.Elburjánzó elmegyógyintézetek: A mentális betegeket korábban otthon vagy a börtönökben próbálták meg kezelni, de ez megváltozott a XIX. században, amikor meglepően sokan kerültek be az elmegyógyintézetekbe.

Ennek oka az volt, hogy a városok lakossága folyamatosan nőtt, a mentális betegekre pedig már nem úgy tekintettek, mint Isten büntetésére, hanem úgy, mint egy társadalmi problémára, ezért egyre több olyan intézményt építettek, ahova befogadták a betegeket.

Frenológia, avagy minden a koponyától függ: A XIX. században a frenológia volt az az elmélet, ami az emberek lelki tulajdonságait a koponyájuk formájával akarta összefüggésbe hozni. Az adott korban nagyon népszerű elképzelést az osztrák Franz Joseph Gall, a modern neurológia atyja találta ki.

Monománia: A XIX. században nagyon sok tudós próbálta kideríteni azt, hogy mi okozza a mentális betegségeket. Jeann Etienne Esquirol azok egyike volt, aki ilyen irányú kutatást folytatott. Ő azt derítette ki, hogy a monománia a válasz a kérdésre.

A monománia részleges delírium, aminek állapotában a betegnek téveszméi támadnak. A monománia diagnózisának felállításával Esquirol a paranoiás rendellenességekre adott magyarázatot, így például a kleptomániára, a nimfomániára és a piromániára.

Állati lelkek mint az őrület kiváltó okai: A XIX. században a legegyszerűbb magyarázat az volt a mentális betegségekre, hogy az állatok lelkei megszállták az embereket, akiknek agyfunkcióikra hatást gyakorol ez a megszállás.

India elmegyógyintézetei: A XIX. században még brit gyarmat volt India, ahol ugyanúgy nőtt a mentális betegek száma, ahogy az Államokban és Európában. A gondot itt az jelentette, hogy a gyarmatosítók felsőbbrendűnek érezték magukat a helyieknél, ezért nem akartak azokkal egy intézményben lábadozni. A helyieket düledező épületekbe küldték.

Idegi rendellenességek: A XIX. században még azt hitték az orvosok, hogy az idegösszeomlás, idegi kimerülés és a gyenge idegzet miatt alakulnak ki az idegi rendellenességek. amik elsősorban a magasabb rangú embereket érinti.

A viktoriánus időkben a férfiak hipochondriásak voltak, míg a nők hisztériás rohamoktól szenvedtek. A társadalom rangos rétege teljesen hamis képet festett az idegi rendellenességekről, miközben sok szegény, aki tényleg szenvedett, nem kapott megfelelő kezelést.

Dorothea Dix: A XIX. században rengeteg újítást próbáltak ki a pszichiátria kezelések során, ám ezek többsége nem gyógyulást, hanem szenvedést hozott a betegeknek. Ezt a tényt ismerte fel Dorothea Dix, aki szerette volna a nyilvánosság elé tárni a rengeteg kegyetlenséget.

1841-ben Dix útnak indult, hogy feltérképezze azt, hogy milyen körülmények között élnek a mentális betegek Massachusetts államban. A nő borzalmas dolgokat fedezett fel. Volt, ahol ketrecekben, padláson, ólakban tartották a betegeket, akiket leláncoltak, a börtönükbe szögezték és súlyosan bántalmaztak.

A látottak nagyon megviselték Dixet, aki ennek hatására még elhivatottabban próbált fellépni a betegek érdekében. Hála a nő kitartásának, az állam megszavazta a worcesteri elmegyógyintézet bővítését. Dix azonban ennyivel nem elégedett meg, ugyanis kampányolni kezdett a mentális betegek jobb kezeléséért.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)