Rockbandára hozott bajt a Ouija-tábla



Félelmetes tények a szellemidéző eszköz történelméből.Ha valaki szeretne az elhunyt lelkekkel kommunikálni, akkor az első kellék, ami eszünkbe jut, az a Ouija-tábla, amivel kapcsolatban rengeteg rémtörténetet hallhatunk, olvashattunk, hiszen például nem egyszer előfordult, hogy egy gyilkos azzal védekezett, hogy a tábla vette rá a bűncselekmény elkövetésére.

Az 1891-ben megszületett Ouija-táblában anno a Hasbro is meglátta a siker lehetőségét, ugyanis a cég játékként kezdte árulni a szellemidéző eszközt, amit még Elijah Bond sógornője nevezett el. A Ouija-tábla elméletileg jó szerencsét jelent, ám a következő, az eszköz múltjából származó, félelmetes tények, nem ezt bizonyítják.

Íme öt hátborzongató történelmi tény a Ouija-tábláról!

A Ouija-tábla borzongató demonstrációval biztosította be magát: Elijah Bond jó üzleti érzékkel rendelkezett, mert tudta, hogy csak akkor hozhatja meg az emberek kedvét a vásárláshoz, ha demonstrálja, hogy a borzongató Ouija-tábla tényleg működik.

Bond azt kérte a táblától, hogy betűzze ki a családi nevüket. Az eszköz működött, ezzel pedig sikerült bebiztosítani, hogy Bondéké legyen a szabadalom.

Egyszer az esküdtszék a tábla segítségével hozott ítéletet: 1994-ben, Londonban, egy gyilkossági ügyben az esküdtek a Ouija-táblától kérdezték meg, hogy ki követte el azt a bűntényt, amelyben megöltek egy fiatal házaspárt, Harry és Nicola Fullert.

A tábla Stephen Youngot nevezte meg, ám ez kevés bizonyíték volt, ezért az ügyet újratárgyalták. A bíróság végül tényleg Stephen Youngot ítélte el a gyilkosságért.

12 lépés a gyógyulás felé: Az Anonim Alkoholisták alapítója, Bill Wilson nagy rajongója volt a Ouija-táblának. Llítólag még egy saját szobát is kialakított, hogy ott kommunikálhasson az elhunytak lelkével. A mendemonda szerint Wilson kapcsolatot teremtett egy XV. századi szerzetessel, Bonifáccal, aki arra inspirálta a férfit, hogy alapítsa meg az Anonim Alkoholisták klubját.

A kreativitás halálos véget ér: Amikor The Mars Volta a negyedik albumát készítette, akkor a progresszív rockbanda sokáig szórakozott a Ouija-táblával, ami héber és latin válaszokat adott, ezért az együttes még egy fordítót is felbérelt.

Az egyik fordító visszaadta a pénzt, mert soha többé nem akart kapcsolatba kerülni a bandával, akikre hamarosan csak szerencsétlenséget hozott a játék. A stúdiójukat elöntötte a víz, minden eszközük tönkrement, a számaik eltűntek a gépről, a dobos megsérült. Később a The Mars Volta egyik tagja elpusztította a Ouija-táblát, amit egy titkos helyen temettek el. A lemez soha nem jelent meg.

Társ a gyilkosságban: Nem egy bűncselekmény során előfordult, hogy a tettes azzal védekezett, hogy ő senkit sem akart bántani, de a Ouija-tábla mégis erre utasította. 2001-ben például az alvó Brian Roachot szúrt le az anyósa. A nő azt állította, hogy az eszköz azt mondta neki, hogy Roach ördögi teremtés, ezért meg kell ölni.

2014-ben Paul Carroll a család kutyáját ölte meg, mert azt képzelte, hogy az állatot megszállta egy gonosz lélek. Később a férfi lánya és felesége tett fel kérdést a Ouija-táblának, ami azt felelte, hogy a két nő meg fog halni, ezért azok felgyújtották a házat.

(Forrás: bizzarium.com)

Ajánló

Ajánló