Ők azok, akik nem tudják lezárni a múltat



Ezek a csillagjegyek sokáig őrizgetik a régi idők emlékeit, árnyait.Normális esetben az emberek képesek maguk mögött hagyni a múltjukat, amiről tudják, hogy változtatni rajta már nem lehet, viszont meg lehet tanulni vele együtt élni, valamint le lehet vonni belőle a tanulságot, ami segíthet a fejlődésben.

A horoszkóp szerint néhány csillagjegynek ez nem megy olyan egyszerűen, mint ahogy hangzik. Íme, hogy kik ők!

A Skorpió nem bocsát meg: Nehezen zárja le a múltat, akkor pedig biztos, hogy nem tud megbocsátani, ha valamelyik szerette megbántotta, fájdalmat okozott neki. A Skorpió esetén nem túlzás azt állítani, hogy néhány sérelmét a sírba viszi.

Ő magában dédelgeti a haragot, a bánatot, a fájdalmat, még akkor is, ha ez kívülről nem látszik. Nagyon jól tudja, hogy ezzel önmagának árt a legtöbbet, ám mégsem engedi el a múltat, pedig, ha akarná, megtehetné.

A Skorpiónak egyszerűen szüksége van a bánatra, a gyűlöletre, mert ezekből az érzésekből merít erőt, vagyis minél több fájdalom érte a múltban, annál keményebben áll ellen mindennek és mindenkinek.

A Szűz képtelen elengedni: Szűz képtelen leállni a múlt boncolgatásával. Ő folyamatosan keresi és kutatja, hogy hol és mit rontott el, addig pedig nem nyugszik, amíg logikus választ nem kapott a miértekre.

A Szűz könnyen beleragad az idejétmúlt dolgokba, függetlenül attól, hogy az eset tegnap, vagy tíz évvel ezelőtt történt. Amíg nincs megnyugtató magyarázata, addig a Szűz újra és újra felidézi az emléket, gyötri magát, hogy mit kellett volna másként csinálnia, milyen hibákat követett el.

A Halak a körülmények áldozata: Önmaga legnagyobb ellensége, mert arra vágyik a legjobban, hogy elfeledhesse a múltat, mégis magába temeti a régi fájdalmakat. Gyakran a körülmények áldozatának tekinti magát, abban pedig teljesen biztos, hogy az élete mások miatt fordult rosszra.

Ennek a csillagjegynek a szülötte túlgondolja, túlkomplikálja az életet. Az is előfordul vele, hogy messzire elkerüli azokat az osztálytársakat, akik anno látták, hogy milyen kínos helyzetbe került, csak azért, hogy ne kelljen szembenéznie a múltjával. Esetében nem meglepő, hogy képtelen megőrizni a boldogságát, hiszen a múltjától se tud elszakadni.

A Mérleg a múltba ringatja magát: A Mérleg utáltál egyedül lenni, mert jól tudja, hogy a magányos perceiben eluralkodnak felette a gondolatai, a múlt árnyai, amelyek újra és újra emlékeztetik a régi időkre.

Ennek a csillagjegynek az esetében kevés is elég ahhoz, hogy megint a múlton kezdjen merengeni. Rajta nem segít, ha megpróbálja elhatárolni magát a múlttól, mert a gondolatai túlságosan erősek, és biztos, hogy magukkal fogják rántani a mélybe.

A Mérleg számára az jelenthet megoldást, ha sikerül olyan párt találnia, aki képes visszahúzni a szakadék széléről, aki bármiről beszélget vele, valamint képes megértetni a Mérleggel, hogy semmi haszna nem származik abból, ha a múlton tépelődik.

Amíg ez nem történik meg, addig ez a csillagjegy a múltban fog élni, a jövő felé pedig szinte soha nem tekint, tehát előrébb sem juthat az életben.

(Forrás: nlcafe.hu)

Ajánló

Ajánló