Túl jóképű lett a belgiumi Szent Pál katedrális Lucifer-szobra



A mai napig látható a két alkotás, ami a XIX. században zavarba ejtette az embereket.A belgiumi Liège városban található a X. században alapított Szent Pál katedrális, ami építészetileg eredetileg román stílusba készült, majd az évszázadok során gótikus jelleggel újították fel. A francia forradalom és a Szent Lambert katedrális pusztulását követően egyházmegyei központtá, majd a tartomány egyik legfontosabb intézményévé nőtte ki magát.

A XIX. század közepére komoly történelmet, rangot szerzett magának a Szent Pál katedrális, ám az egyház azt akarta, hogy az egykori káptalantemplom csodás szószékkel egészüljön ki. A munkával Joseph Geefs, egy neves művészcsalád sarját bízták meg.

Geefs feladata egészen pontosan az volt, hogy öntse hófehér márványba a vallás győzelmét a gonosz felett. A szobrász teljesítette a kérést, ám az eredmény igencsak zavarba ejtette a kor embereit.


A
L’ange du mal (A gonosz angyala) nevű, csodálatosan faragott, pulpitust díszítő alkotás 1843-ben készült el. A szobor egy karcsú, izmos, kissé melankolikus tekintetű, jóképű, szinte teljesen meztelen, fiatal férfiként ábrázolta Lucifert, hatalmas denevérszárnyakkal.

A műalkotás egyszerre testesítette meg a fokozhatatlan antik szépségideált és a romantikus vonzódást a bukott, elátkozott hősökhöz. A probléma tehát az volt, hogy a szobrász túl helyes Lucifert készített, ami végül is érthető, ha a gonosz csábítását akarta szimbolizálni.

Liège-ben azonban többen úgy gondolták, hogy nem kellene ennyire vonzónak ábrázolni a sötét oldalt. A székesegyház vezetői is úgy gondolták, hogy túl magasztos lett a szobor, a helyi újságokban pedig arról cikkeztek, hogy a fiatal lányok figyelmét elvonja a prédikációról a jóképű alkotás.

Végül az a döntés született, hogy a L’ange du mal, minden művészi érdeme ellenére, nem felel meg a keresztényi értékeknek, ezért a szigorú von Bommel püspök eltávolította a szobrot, ami az európai műértők körében nagy sikert aratott.

A Szent Pál katedrálisnak szüksége volt egy új márványördögre, ezért Joseph Geefs öccsétől, a nagyszabású, neoklasszikus köztéri szobrokon edződött, Guillaume-tól kértek egy új Lucifert. Az alkotás 1848-ban, Le génie du mal (A gonosz géniusza) címmel készült el, és, ha ez egyáltalán lehetséges, még szexibb lett, mint az elődje.A második szobrásznak azért sikerült egy-két hibát orvosolnia, így például azt, hogy a gonosz valamennyivel, de tényleg csak kicsivel, többet takar magából. Emellett a második szobor már nem tette szét annyira indiszkréten a lábait, és le volt láncolva, bár ez is beindíthatja a piszkos fantáziát.

A második Lucifer sokkal jobban ki volt gyúrva, mint az első, a testtartása pedig olyan, mintha egy erotikus naptár fotózásához pózolna. Habár a második szobor sem nyerte el teljesen az egyházi vezetők tetszését, azt mégsem távolították el, hanem még ma is a Szent Pál székesegyházban található.


Ha Belgiumban járunk, akkor nem csak a második Lucifer szobrot tekinthetjük meg, hanem az elsőt is, ugyanis a L’ange du malt a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeumban őrzik.

(Forrás: nlcafe.hu)

Ajánló

Ajánló