Nem jósoltak nagy jövőt az autóknak 1903-ban



Pesszimista tudományos jóslatok, amiknek az ellentéte valósult meg.A legtöbben természetesnek veszik, hogy reggel bekapcsolják a tévét, használják az internetet, telefonálnak, felkapcsolják a világítást, ám több-kevesebb évvel ezelőtt még egyáltalán nem jósoltak nagy jövőt ezeknek a találmányoknak.

Íme néhány világsikerré vált dolog, amit régen bukott ötletnek tartottak.

1. 1903-ban Michigan Savings Bank elnöke így érvelt Henry Ford ügyvédjének amellett, hogy ne tegyen pénzt a Ford Motor Company cégbe:
„Lovak mindig lesznek, de az autó csak újdonság, egy hóbort.”


2. 1916-ban egy tankbemutatón Douglas Haig brit tábornok asszisztense árulásnak tekintette a hadsereg új találmányát:
„Abszurd elképzelés, hogy a lovas katonaságot ezek a vasból készített gépek válthatják fel. Ez egy kisebb árulással érne fel.”


3. 1977-ben Ken Olson, a Digital Equipment alapító elnöke pesszimistán látta a számítógép jövőjét:
„Senkinek sincs szüksége számítógépre az otthonában.”


4. 1921-ben David Sarnoff, a kereskedelmi rádió és tévé úttörője, ezen a véleményen volt, amikor arra kérték, hogy tegyen pénzt a rádiózásba:
„Nincs reális kereskedelmi értéke a drótnélküli zenelejátszóknak. Ugyan ki adna ki pénzt egy eszközért, ami olyan üzenetet közvetít, ami senkihez sem fog elérni?”


5. 1946-ban Darryl Zanuck, a 20th Century Fox filmproducere ezt jövendölte a televízióknak:
„Nem lesz hosszú életű a televíziózás, mert az emberek bele fognak fáradni abba, hogy minden este egy dobozt nézzenek.”


6. 1859-ben Edwin L. Drake butaságnak tartotta az olajfúrást:
„Olajfúrás? Ezt úgy értitek, hogy fúrjunk le a föld alá, mert ott olajat fogunk találni? Ti teljesen megőrültetek!” Az igazság az, hogy még ugyanebben az évben sikerült olajat találni a föld alatt.


7. 1876-ban a Western Union belső feljegyzése még így látta a telefonok jövőjét:
„A telefonnak rengeteg hiányossága van ahhoz, hogy kommunikációs eszköz lehessen.”


8. 1800-ban dr. Dionysys Larder, a University College London professzora a vonatozásról:
„A gyorssebességű vonatozás kivitelezhetetlen, mert az utasok nem tudnának lélegezni, megfulladnának.”


9. 1927-ben, a H. M. Warner, a Warner Brothers filmstúdió egyik alapítója szerint felesleges lenne beszélniük a színészeknek:
„Mégis ki akarja hallani a színészeket beszélni?”


10. 1902-ben, Simon Newcomb kanadai-amerikai csillagász és matematikus még ezt jósolta a repülőgépekről, amit 18 hónappal később a Wright-testvérek fedeztek fel:
„Levegőnél nehezebb gépekkel nem csak nem praktikus és jelentéktelen a repülés, hanem teljességgel lehetetlen is.”


11. 1880-ban, Henry Morton, a Stevens technológiai intézet elnöke nem várt sikert a villanykörtétől:
„Mindenki rá fog jönni, hogy ez egy kudarcra ítélt tárgy.”


12. 1995-ben Clifford Stoll, a Newsweek című lapban megjelent „Internet? Na ne!” című cikkében pesszimista jövőt jósolt az online világnak:
„Az igazság az, hogy egyik online adatbázis se tudja majd helyettesíteni a napilapokat.”


13. 1916-ban Charlie Chaplin színész, producer, rendező és stúdióalapító nem hitte, hogy a mozi népszerű lesz:
„Csak egy hóbort, konzervált dráma! A közönségnek hús-vér játék kell a színpadon. Ezt akarják látni!”


(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló