Hajléktalan volt Chris Pratt, amikor felfedezték



Világsztárok, akik nagyon mélyről küzdötték fel magukat a csúcsra.Chris Pratt: Napjainkban már a Jurassic World és A galaxis őrzői sztárja Cris Pratt, aki 17 évesen otthagyta az iskolát, hogy inkább kuponokat áruljon. Két évvel később az egyik barátjával Hawaii-ra költözött, ahol hajléktalanként élt.

Pratt pincérként dolgozott, amikor felfigyelt rá egy színésznő, aki rendezői debütálás előtt állt, és munkát ajánlott a Prattnek, aki elfogadta azt. A színész karrierje azóta töretlenül ível felfelé.

Halle Berry: A húszas évei elején akarta beindítani a színészi karrierjét Halle Berry, akinek az édesanyja nem segített, amikor elfogyott a pénze. Berry egy hajléktalanszállón kötött ki. A ma már világsztár Berry ekkor tanulta meg, hogy el kell látnia önmagát és a kezébe kell vennie a sorsát.

Steve Harvey: A karrierjét komikusként kezdő Steve Harvey akkor került padlóra, amikor elvált a feleségétől, akinek gyerektartást kellett fizetnie a két gyereke után. Mivel ez elég komoly anyagi megterhelés volt a számára, ezért kénytelen volt a saját Ford Tempójába költözni. A további hajléktalan élettől az mentette meg, hogy meghívták a Showtime at the Apollo nevű zenés tévéshow-ba.

Jim Carrey: Amikor Jim Carrey édesapja elvesztette a munkáját, akkor a család kénytelen volt egy Volkswagen-kisbuszba költözni, amivel bejárták Kanada pakolóit. Carrey 16 évesen otthagyta az iskolát, majd hírességek utánzásával és stand-up fellépésekkel kezdett pénzt keresi. Carrey nem adta fel, hanem felküzdötte magát a csúcsig.

Ella Fitzgerald: 15 éves korában veszítette el az édesanyját Ella Fitzgerald, aki a folyamatosan bántalmazó a mostohaapja miatt ment el hazulról. Fitzgerald a helyi maffiának kezdett dolgozni, de a rendőrség elkapta, ám ő a javítóintézetből is megszökött, majd egy ideig hajléktalanként élt. 1981-ben Ronald Reagan elnöknek énekelt, majd 13 Grammy-díjat nyert és rangos kitüntetéseket kapott.

Harry Houdini: 8 évesen koldult, újságot árult, cipőt pucolt. A Houdini művésznevet 17 évesen vette fel, majd jöttek a színpadi fellépések.

Hilary Swank: Egy lakókocsiparkban nőtt fel Hilary Swank, aki üres házban és autóban is élt az édesanyjával, majd két Oscar-díjat nyert, a vagyona pedig most már 40 millió dollárra rúg.

Michael Oher: Az NFL-sztár anyja drogozott, az apja hol börtönben volt, hol nem. Michael Oher gyakran nevelőszülőkhöz került, sokszor élt hajléktalanként, élete első 9 évében pedig 11 különböző iskolában fordult meg.

16 éves korában olyan nevelőszülőkhöz került, akik egy évvel később elvállalták a gyámságot. Napjainkban Oher rengeteg díjjal, bajnoki címmel, hírnévvel és elismeréssel büszkélkedhet.

Daniel Craig: A hírnév előtt pincérként dolgozó Daniel Craig olykor kénytelen volt a parkban aludni egy padon, de ez sem vette el az önmagába vetett hitet. Kemény munkával és eltökéltséggel végül megvalósította az álmát.

Jennifer Lopez: 18 éves korábban annyira durván összeveszett az édesanyjával a tánckarrierje miatt, hogy egy ideig egy táncstúdió kanapéján aludt. Hónapokkal később Európában kapott táncos munkát, majd onnan visszatérve Amerikába, Los Angelesbe költözött, és megszerezte az In Living Color sorozat egyik táncszerepét. Mindezt egy éven belül.

Charlie Chaplin: 10 éves volt, amikor az alkohol végzett az apjával, az édesanyját pedig elmegyógyintézetbe zárták. A 14 évesen egyedül maradt Chaplin az utcán aludt, élelem után kutatott, egyetlen menedéke pedig a komédia volt, ami végül meghozta neki a hírnevet.

(Forrás: haon.hu)

Ajánló

Ajánló