Soha nem derült ki, hogy mi történt ezekkel az eltűnt emberekkel
Csak elméletek vannak arról, hogy mi történhetett a váratlanul köddé vált történelmi alakokkal.Charley Ross: A 4 éves Charley Ross és a bátyja, Walter, a philadelphiai otthonuk előtt játszott 1874 júliusának elején, amikor a gyerekek apja arra ért haza, hogy a gyerekei eltűntek. Az egyik szomszéd akkor azt állította, hogy látta a gyerekeket két férfival egy lovas kocsin. Az apa jelentette a rendőrségen a fiai eltűnését, majd hazafelé menet találkozott az idősebb fiával.
Walter elmondta, hogy a két férfi azt mondta nekik, hogy tűzijátékot kapnak, ha elmennek velük. Az apa hamarosan megkapta az emberrablók követelését, ami 20 000 dollárról szólt. A szülők nagy nehezen megszerezték a pénzt, a rablók mégsem jelentek meg az átadás helyszínén.
Ezt még néhányszor eljátszották a rablók, de végül eltűntek. Később, egy szerencsétlen eset következtében, holtan kerültek elő. Charley soha nem került elő.
William Cantelo: A géppuska korai formájának feltalálója volt William Cantelo, aki a kocsmája pincéjében dolgozott a fegyveren az angliai Southamptonban, majd az 1880-as években közölte a fiaival, hogy üzleti útra megy, hátha el tudja adni a találmányát. Többé senki sem látta.
A feltaláló eltűnésével kapcsolatban először azt gyanították, hogy balesetet szenvedhetett az utazásai közben. A fiai azonban később megláttak egy cikket, amiben egy Hiram Maxim nevű feltalálót jelöltek meg, mint a géppuska feltalálóját.
Maxim és Cantelo nagyon hasonlított egymásra, ezért a férfi fiai biztosak voltak abban, hogy Maxim az apjuk. Ugyanakkor állítólag Maxim járt Southamptonban, ahol ő és Cantelo találkoztak. Az igazság soha nem derült ki.
Louis Le Prince: A Lumiere Brothers és Thomas Edison mellett töltött be úttörő szerepet a filmiparban Louis Le Prince, aki 1890 szeptemberében mutatta be az első kameráját, amivel filmet lehetett rögzíteni.
Az esemény után Dijonba ment, hogy meglátogassa a fivérét. Szeptember 16-án felszállt a Párizsba induló vonatra, de arról soha nem szállt le. Le Prince rejtélyes eltűnése számos teóriát szült. Az egyik szerint öngyilkos lett a csőd szélén álló feltaláló. Egy másik elmélet szerint szándékosan tűnt el, mert el akarta kerülni a homoszexualitása miatti megaláztatást, de akadt, aki szerint a fivére végzett vele.
Le Prince özvegye Thomas Edisont vádolta meg azzal, hogy megölte a férjét, mert nem akarta, hogy híressé tegye a találmánya. Két évvel később, egy New Yorki kacsavadászaton, lelőtték Le Prince 29 éves fiát, aki korábban Edison ellen tanúskodott.
Solomon Northup: A 12 év rabszolgaság könyv szerzője volt Solomon Northup, aki 1857-ben tűnt el. Állítólag 1863-ban levelet írt, amiben kijelentette, hogy életben van. Az eltűnése óta sok elméletet gyártottak. Ezek között van, amelyik szerint Northup az Unió hadseregének kémkedett, vagy elfogták és megölték, esetleg ismét rabszolgává tették, de talán egyszerűen felismerték és megölték.
John Lansing Jr.: A New York Állami Legfelsőbb Bíróság főbírájaként dolgozott John Lansing Jr., aki akkor tűnt el, amikor 1829-ben elment, hogy feladjon egy levelet. Az egyik teória szerint Lansing hajóval akarta elküldeni a levelet, de megbotlott és vízbe esett.
Egy másik teória azt állítja, hogy megölték, a testét pedig elrejtették, de az is lehetséges, hogy a politikai ellenségei tették el láb alól. Thurlow Weed unokája az állította, hogy a nagyapja bizonyítani tudta, hogy Lansinget a politikai ellenségei ölték meg, de ennél többet nem árult el.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook