A horoszkóp szerint ki a „legideálisabb” nő?



Melyik csillagjegy hölgy képviselője lehet a legvonzóbb a férfiak számára?Az igazság az, hogy minden nő úgy csodálatos, ahogy van, az pedig csak régimódi általánosítás, hogy milyen tulajdonságokkal bír az „ideális” nő, tehát ne vedd komolyan az alábbi horoszkópot, ami csak a csillagok alapján állított fel sorrendet a csillagjegyek között!

1. hely – a Mérleg: A Mérleg hölgyben minden klasszikus női tulajdonság megvan, beleértve azokat is, amelyek nem éppen pozitívabbak. A Mérleg nő olyan mesterien zsonglőrködik mindezzel, hogy a férfiakat mágnesként vonzza.

2. hely – a Skorpió: A Skorpió nő szép, okos, kellőképpen alattomos, ráadásul rendelkezik egyfajta földöntúli erővel, hatalommal, ami miatt a férfiknak elég csak egyszer ránézniük ahhoz, hogy elveszítsék a fejüket.

3. hely – az Oroszlán: Az elképesztően lebilincselő, okos és hatalmas önbizalommal megáldott Oroszlán nőnek megvan mindene ahhoz, hogy a világ uralkodójává váljon.

4. hely – a Halak: Mesterien játssza a „nőt” a Halak, akit meg kell menteni, meg kell védeni, karban kell tartani, mindez pedig sok férfi számára vonzó. Miután a Halak nő mindezt megkapta, elküldi a férfit, hogy ismét a saját rózsaszín ködös fantáziavilágában élhessen.

5. hely – a Rák: Rendkívül szép, okos, gondoskodó, ám a Rák nő életében túlságosan nagy szerepet kap a gondoskodó anya szerep, ami miatt kevés figyelmet szentel az élete többi területére, sőt, nem egy aspektusáról gyakran elfeledkezik.

6. hely – a Vízöntő: Az eszével és a szépségével mindig elkápráztatja az embereket a Vízöntő nő, ám neki nincs ínyére, hogy valakit szeretnie kell. A Vízöntő nagyon szívesen barátkozik, de csak ennyi, ezért a férfiak számára nem lehet ideális nő.

7. hely – a Bika: Imádja a ruhákat és a más, tipikus női dolgokat, a Bika hölgy, aki a színészkedésben is profi, hiszen kiválóan adja elő a duzzogó, sértett nőt, míg máskor az őzike szemekkel pislogó, vagy éppen megközelíthetetlen szerepet játssza el.

A Bika nő azért kapta csak a hetedik helyet, mert időnként előtör belőle az erős, férfias énje, ami messzire sodorja attól, hogy ideális nőnek lehessen nevezni.

8. hely – a Bak: Az „ideális nő” az a rang, vagy elismerés, amire a Bak hölgynek egyáltalán nincs szüksége. Az igazság az, hogy nem is nagyon érti, hogy mire jó ez, hiszen az ilyen címkék nélkül is tökéletesen éli a világát.

A Bak nő még akkor is szépségkirálynőnek érzi magát, ha kócos hajjal ül otthon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudná meghódítani a világot, ha ehhez támadna kedve.

9. hely – a Kos: Hihetetlenül szép, okos, ambiciózus, energikus, tehát mindene megvan a Kos hölgynek ahhoz, hogy ideális nő lehessen, ám éppen ezek a pozitív tulajdonságok akadályozzák meg abban, hogy azzá váljon. Ennek oka, hogy a Kos nő inkább elijeszti, megijeszti a férfiakat, és nem odavonzza őket magához.

10. hely – a Nyilas: Szinte tökéletes a Nyilas nő, de nem abban a tekintetben, hogy ő az ideális nő a férfiak számára. Igaz, hogy a Nyilas hölgynek rengeteg a tisztelője, udvarlója, de őket nem az vonzza, hogy ideális nőről van szó, hanem a kiszámíthatatlansága.

11. hely – a Szűz: Ravasz, eszes, a körülményekhez gyorsan alkalmazkodó teremtés a Szűz nő, aki szépségkirálynő és ideális hölgy is lehetne, ha ez lenne a célja.

12. hely – az Ikrek: A Ikrek nő éli a világát, élvezi az életét, mindenféle társadalmi címke nélkül, mert számára önmaga jelenti a legnagyobb örömforrást, és kicsit sem érdekli, hogy ő legyen az ideális szépség.

(Forrás: egijoslat.hu)

Ajánló

Ajánló