Az X-Men franchise kedvenc jelenetei
Ezek voltak a hullámhegyeket és hullámvölgyeket megélt X-Men filmek legemlékezetesebb pillanatai.Sebastian Shaw és Magneto első találkozása (X-Men: Az elsők): Matthew Vaughn rendező nemcsak, hogy visszatért a gyökerekhez, hanem ugyanazzal a jelenettel indította az X-Men: Az elsőket, mint anno Bryan Singer.
Itt sokkal több minden kiderült Erik Lensherr-ről, valamint bemutatkozott a szadista, mutánsok iránt megszállott Sebastian Shaw is.
Jean Grey áldozata (X-Men 2.): A drámai jelenetben a Sós-tónál ragadt csapat repülőgépe nem tud felszállni és átszakítja a gátat, ami miatt víz önti el őket. Jean ekkor úgy dönt, hogy feláldozza magát, hogy a társai élhessenek.
A két Xavier találkozása (X-Men: Az eljövendő múlt napjai): Ebben a jelenetben Logan elméjén keresztül a fiatal Xavier kapcsolatba léphetett az idősebb önmagával, akitől erőt adó bölcs tanácsokat kapott.
Magneto megérkezik a Fehér Házhoz (X-Men: Az eljövendő múlt napjai): Miközben a fiatal Erik bemutatkozik a világnak, mint a történelem első számú mutánsterroristája, addig a jövőbeli énje bocsánatot kér Charles Xaviertől, amiért annak idején ezt az utat választotta, és nem azt, hogy egymás mellett harcoljanak.
Az antenna elfordítása (X-Men: Az elsők): Erik és Charles ellentmondásos barátsága nagyon lényeges tényezője volt a trilógiának, éppen ezért nagy felelősség nyomta Az elsők stábjának a vállát, hiszen nekik kellett megalapozniuk ezt a kapcsolatot. A film legjobb és legfontosabb jelenete az volt, amikor Xavier azzal segít Eriknek kiaknázni a képességeit, hogy visszahozza az emlékeit.
Nyitójelenet a lágerben (X-Men: A kívülállók): Olyan mélységekbe süllyedt a képregényfilmes műfaj a kilencvenes évek végére, hogy igazi meglepetést okozott az X-Men: A kívülállók brutális, kényelmetlenül realisztikus nyitójelenete, amiben egy lengyel koncentrációs táborban erőszakkal szakítják el a még gyerek Magnetót az édesanyjától.
Magneto felemeli a Golden Gate hidat (X-Men: Az ellenállás vége): Magneto nemcsak egy sereggel állít be a film utolsó nagy csatájára, hanem még egy hidat is magával visz.
Jean Grey Főnixszé válik (X-Men: Apokalipszis): Amikor a helyzet úgy állt, hogy a mutánsok tehetetlenek Apokalipszis szemben, akkor Jean Grey, aki addig nem merte használni az erejét, végre Főnixként zárja le az ügyet.
X-Fegyver elszabadul (X-Men: Apokalipszis): A film legemlékezetesebb pillanata kétségkívül Hugh Jackman rövid megjelenése volt.
Stryker rajtaüt a Xavier Birtokon (X-Men 2.): William Styker az a fajta gonosztevő, akit a rajongók imádnak utálni, ráadásul a szerepre választott Brian Cox is kiváló választásnak bizonyult. A Xavier Birtok ellen intézett támadás mindenkit meggyőzőtt arról, hogy ezt a karaktert nem szabad alábecsülni.
Magneto bosszúja (X-Men: Az elsők): Egy ideig úgy tűnt, hogy Charles és Erik képes egymás mellett harcolni, ám végül akkor váltak végleg ellenségekké, amikor Erik úgy határozott, hogy bosszút áll, és megöli Sebastian Shawt, méghozzá ugyanazzal az érmével, amivel Shaw elvette tőle az édesanyját.
A helyzet iróniája, hogy a döntés miatt Erik ugyanolyanná vált, mint az az ember, akit mindenkinél jobban gyűlölt, és végleg Magneto-vá változott.
(Forrás: marvelmagyarorszag.blog.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook