Az eltévedt Mauro Prosperi napokig bolyongott a sivatagban

Elképesztő történetek, amelyekben a természet elemeivel dacolva élték túl a megpróbáltatásaikat az emberek.Bárkivel előfordulhat, hogy olyan körülmények között téved el, hogy csak egyedül önmagára, a kitartására, az akaraterejére, a tudására és a találékonyságára számíthat, valamint bízhat a szerencsében, hogy sikerül megmenekülnie.

Az alábbi történetek főszereplői mind olyan emberek, akik a természet elemeivel dacolva élték túl a sivatagban és a jégmezőn töltött napjaikat.

Mauro Prosperi: 1994-ben vett részt egy Marokkóban rendezett hatnapos sivatagi extrém hosszútávfutó-versenyen Mauro Prosperi, aki egyszer csak eltévedt, ezért 9 napon keresztül étlen-szomjan bolyongott a Szaharában.

A 39 éves olasz rendőrtiszt, amatőr atléta és családapa egy napos vándorlás után Algériában, egy elhagyatott mecsetnél találta magát. Mivel Prosperi élelme addigra elfogyott, ezért a mecsetben denevérekre vadászott, hogy megegye őket. Innivalóként a saját vizeletét, izzadságát fogyasztotta, valamint a kövekről nyaldosott a harmatcseppeket.

Ahogy telt, múlt az idő, Prosperi úgy kezdett kétségbeesni, hogy soha nem fogják megtalálni, ezért felvágta az ereit, de az öngyilkossági kísérlet csődöt mondott, mert a hőségben pillanatok alatt megalvadt a férfi vére.

Prosperi ezt követően kilenc napon keresztül járta a sivatagot, miközben rovarokat és hüllőket fogyasztott. Végül rábukkant egy kis falura, ahol a helyiek hívták a hatóságot, a férfit pedig kórházba vitték, ahol kiderült, hogy a mája szinte teljesen tönkrement.

A 15 kilót fogyó Prosperi összesen 290 kilométert gyalogolt a sivatagban, majd a megtalálása után hónapokba telt, mire ismét szilárd táplálékot vehetett magához. A férfi végül nemcsak, hogy teljesen felépült, hanem a szenvedélyéhez is visszatért, 2012-ben pedig ismét teljesítette a versenyt.

Sir Douglas Mawson: A híres ausztrál geológus, akadémikus és felfedező, Sir Douglas Mawson 1912 decemberében indult útnak, hogy két társával feltérképezzék az Antarktisz addig ismeretlen területeit.

A csapat célja az volt, hogy tudományos adatokat gyűjtenek és állatokat fognak be az 500 kilométeres felfedezőtúrán, ám kiderült, hogy az út sokkal veszélyesebb annál, mint azt eleinte feltételeztek.

Mawson fiatal társa, Belgrave Ninnis szörnyet halt, miután beleesett egy gleccserszakadékba. Ezt követően az expedíció szánhúzókutyáinak nagy része, az élelmük és a sátruk is odalett. Mawson és a másik társa, a svájci hegymászó, Xavier Mertz hetekig járta a hómezőket, hogy valahogy visszataláljanak a táborba, az életben maradásuk érdekében pedig az elpusztult kutyák húsát ették.

Mertz belehalt az alultápláltságba, a kimerültségbe és valószínűleg abba a mérgezésbe, amit a kutyák májának elfogyasztása okozott. A tejesen magára maradt Mawson még 30 napot dacolt az elemekkel, majd 1913 februárjában végre visszatalált a táborba, ahol éppen lemaradt az expedíció többi tagját hazaszállító hajó indulásáról.

Habár napjainkban Mawsont ausztrál nemzeti hősként tartják számon, és ő szerepel az ausztrál százdolláros bankjegyen, mégis vannak, akik szerint Mawson szándékosan úgy osztotta el az ételt, hogy a társának kevesebb jusson belőle, illetve nemcsak a kutyák, hanem Mertz húsából is evett.

(Forrás: divany.hu)