Milyen hatással van rád a Szaturnusz előreindulása?



A te életedet vajon milyen változást hoz a nagy tanítás bolygója?Kos: Április vége óta folyamatosan úgy érezhetted, hogy hiába teszel bármit, egyszerűen nem jutsz előre. Ennek vége, ugyanis mostantól elsősorban a jövőd építése terén számíthatsz sikerekre és igazi, kézzel fogható eredményekre.

Bika: Bikaként nagyon kitartóan teszel azért, hogy elérd a céljaidat, majd várod az ezért járó elismerést, amit képes vagy élvezni. Azonban a Szaturnusz hátrálása miatt immár több, mint 4 hónapja hiányoltad az elismerést. Most, hogy a Szaturnusz elindult előre, végre ismét látni fogod, hogy van értelme a kitartó munkádnak.

Ikrek: A Szaturnusz retrográd miatt mindig jött valami, ami visszavetett a szárnyalásban, ezért egyre több erődbe került az, hogy fenn tudd tartani magad. Már kezdtél fáradni, ezért a Szaturnusz éppen időben kezdett előreindulni. Most már ismét könnyebb dolgod lesz, ám a kiadásaid kordában tartása még mindig komoly kihívást jelent.

Rák: Április vége óta azt vehetted észre, hogy egyre többször jut eszedbe a múlt. Most, hogy a Szaturnusz előreindult, neked is vissza kell térned a jelenbe. Hidd el, hogy sokkal jobb lesz, ha a jelennel foglalkozol, valamint azzal, aki itt és most van veled!

Oroszlán: Már unod a rutint és azt, hogy nem csinálhatod azokat a dolgokat, amik feltöltenek, fellelkesítenek. Most, hogy a Szaturnusz előreindult, végre segíteni fog neked ebben. Eleinte még türelmesnek kell lenned, de lassan elvonulnak a sötét fellegek a karriered egéről.

Szűz: Mostantól ismét lelkes leszel, és rájössz, hogy ebben a hangulatban sokkal könnyebben megy a munka. Mindez az egészségedre és a párkapcsolatodra is kedvező hatást fog gyakorolni.

Mérleg: Sok bajod volt a családoddal április vége óta. Mivel a Szaturnusz idős embert jelképez, ezért elsősorban az idősebb rokonaid okozhattak gondot az elmúlt több, mint 4 hónapban, ám most már egyre több türelmed lesz az idősebbekkel szemben.

Skorpió: Skorpió jegyűként örülsz, hogy vége a nyárnak, mert körülötted sokan sok szép helyen jártak, erről pedig csodás fotókat töltöttek fel a közösségi oldalakra, ami téged akkor is idegesített, ha valójában te is jártál valamerre. Ez a hatás az évszakkal együtt elmúlt, ugyanis a Szaturnusz elindult előre, és mostantól abban támogat, hogy ne hátrafelé, hanem előre nézz.

Nyilas: A Szaturnusz előre indult, ezzel kedvező folyamatokat indítva el az anyagi helyzetedben. Már nem kell sokat várnod arra, hogy minden értelmet nyerjen.

Bak: Április vége óta egy kissé lelassultál, ami nem volt ellenedre, de azt furának találtad, hogy mások mennyire pörögnek körülötted. Végignézted, hogy mennyit küzdenek, neked pedig eszedbe se jutott, hogy erősebb tempóra kapcsolj, mert odabent érezted, hogy eljön még a te időd.

Ebben teljesen igazad volt, hiszen most, hogy a Szaturnusz elindult előre, az idő végre neked dolgozik, tehát semmiről sem maradtál le!

Vízöntő: Szeretsz nyüzsögni, de ez a nyár mégis más volt, mint a többi. Ne aggódj, nincs veled semmi baj! Az elmúlt több, mint 4 hónapos szokatlan viselkedésed, elcsendesedésed okozója a hátráló Szaturnusz volt.

Most azonban, hogy a bolygó előreindult, ideje neked is előbújnod a csigaházból! Ugyanakkor ne várj azonnali változást, ugyanis csak lassacskán, fokozatosan szabad felvenned a régi fordulatszámodat. Ne rohanj!

Halak: Halak jegyűként most már tudod, hogy vannak barátságok, amelyek nem állják ki az idő múlását, viszont azok, akik most a barátaid, azok a személyek biztos, hogy veled maradnak.

(Forrás: nlc.hu)

Ajánló

Ajánló