Nyomtalanul eltűnt a Swissair Flight 111 értékes rakománya



Különös esetek, amelyekre máig nincs magyarázat.Swissair Flight 111 járatának értéktárgyai: 1998. szeptember 2-án, kb. 8 kilométerre a Peggys Cove nevű halászfalutól, az Atlanti-óceánba zuhant egy McDonnell Douglas MD–11 típusú repülőgép. A katasztrófában 229 ember vesztette életét.

A szerencsétlenség utáni időkben kiderült, hogy a repülő rakományában volt egy Picasso festmény (1963-as Le Peintre), közel 50 kg arany, 7 kg ékszer, óra, ismeretlen összegű pénz és 2 kg gyémánt, aminek a New York-i természettudományi múzeumból el kellett volna jutnia Svájcba.

A baleset után egy évig, 2 kilométeres körzetben keresték a rakományt, de semmit sem találtak, ezért szabaddá tették a területet. Az emberek bátran kutathattak volna, de elég valószínű, hogy az értékes rakomány megsemmisült.

A hiányzó vulkán: 1469-ben kisebb jégkorszak volt Európában. A növények nem virágoztak, a halak a tóba fagytak. Négy évvel korábban a II. Nápoly Alfonso király esküvőjén összegyűlt násznép felnézet az égre, mert elsötétült a Nap.

Onnantól kezdve komorrá vált Európa időjárása. Németországot olyan mértékű áradások sújtották, hogy azok egész falvakat pusztítottak el és kimosták a koporsókat a temetőkben. Amiről sokáig senki sem tudott az az, hogy ezer mérfölddel távolabb kitört egy hatalmas vulkán.

Ez 2009-ben derült ki, amikor a tudósok, az Antarktiszon és Grönlandon végzett expedíciójuk során, 1809 és 1810 közötti hórétegeket vizsgáltak, és azokban kénréteget találtak. Ez a lelet azt bizonyítja, hogy a múltban lehetett akkora robbanás, ami 50 kilométerre elsodorta a törmelékeket.

A tudósok azonban nem találták meg a vulkánt. A további vizsgálatok 2012-ben azt az eredményt hozták, hogy a XV. századi éghajlati katasztrófát nem egy, hanem két vulkánkitörés okozta. Egyes feltételezések szerint a vulkánt azért nem találja senki, mert a kitörések annyira erősek voltak, hogy azok elpusztították a vulkánt.

A houstoni vízköpő: 1986-ban késő este hagyta el az irodáját Frank Shaw, a NASA munkatársa. A férfi az autója felé haladt, amikor a NASA épületének egyik sarkában meglátott egy fekete, humanoid lényt, ami fekete köpenyszerűségbe burkolózott.

Shaw azt hitte, hogy egy vízköpő, de akkor a szárnyas lény elindult a férfi felé, aki ijedtében a kocsijához rohant. Később Shaw elmondta a felettesének, hogy mi történt, mire más alkalmazottaknak is volt hasonló tapasztaltuk. Az máig nem derült ki, hogy miről lehetett szó.

A vadászat az arany bagolyért: Az 1990-es évek elején, Franciaországban, rejtett el egy bronzbaglyot Max Valentin író, majd kiadta A vadászat az arany bagolyért című könyvet, ami igazi kincsvadászatot indított el.

A könyvben olyan rejtvények szerepeltek, amelyeket az olvasóknak kellett megfejteniük, ha meg akarták találni a bronzszobrot, ami mellett egymillió frankot, illetve a bagoly arany és ezüst mását is megszerezhették.

A játékosoknak szigorú szabályokat kellett betartaniuk. Például az a játékos, aki megtalálja a baglyot, senkinek, különösen a médiának nem mondhatja el a helyet, és azt, hogy hogyan jött rá a megfejtésre.

Az író már meghalt, a kiadó megszűnt, az ezüst és az arany bagoly alkotója, Michel Becker pedig visszaszerezte és megtartotta a szobrokat. A kincsvadászat azonban folytatódik, mert a bronzbaglyot a mai napig meg lehet találni. A feladványok megoldását a szerző fia ismeri.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló