Az FBI adatai alapján ez a legveszélyesebb csillagjegy



Ki és milyen bűncselekményeket követhet el?Természetesen nem lehet kijelenteni azt, hogy a horoszkóp képes meghatározni, hogy kiből válik nagy eséllyel bűnöző és milyen bűncselekményeket fog elkövetni a jövőben, éppen ezért azt sem lehet teljes magabiztossággal kijelenteni, hogy van egy csillagjegy, ami mindnél veszélyesebb.

Most inkább arról van szó, hogy az FBI által nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy a sorozatgyilkosok és a pszichopaták pontosan mikor jöttek a világra, vagyis a születésük dátumából kiderült a csillagjegyük.

A nyomozóiroda azt is nyilvánosságra hozta, hogy mely csillagjegy szülöttei közül kerül ki a legtöbb gyilkos és pszichopata, akik szívesen alkalmazzák a lelkiterrorizálást. Habár most egyértelműen szélsőséges esetekről van szó, mégis elgondolkodtató.

Még mielőtt elárulnánk, hogy melyik csillagjegy az, akitől az FBI adatai szerint a leginkább tartani kellene, meg kell említeni, hogy rajta kívül a Skorpiók és a Bakok is az élmezőnybe tartoznak ezen a területen.

A legveszélyesebb csillagjegy viszont az, akinek érzelmeire különösen nagy hatást gyakorol a Hold, ráadásul igencsak szenzitív. Szintén jellemző rá a hangulatingadozás, gyakran megsértődik, duzzog és sokszor elsírja magát.

Emellett hajlamos az érzelmek intenzív megélésére, az egyedüllét pedig kimondottan jó hatást gyakorol rá. Alapvetően elmondható róla, hogy igazán gondoskodó természettel van megáldva, viszont a kiegyensúlyozottság nem tartozik az erősségei közé.

Ennyiből sikerült kitalálnod, hogy melyik a legveszélyesebb csillagjegy?

Ha nem, akkor eláruljuk, hogy az FBI adatai alapján a Rák nevezhető a legveszélyesebb csillagjegynek, ugyanis a bűnözők és agyafúrt gyilkosok többsége ennek a jegynek a képviselője. A tanulmányokból az is kiderült, hogy a Rák jegyű bűnözők nem szándékosan, előre megfontoltan követnek el bűncselekményeket, hanem inkább hirtelen felindulásból, haragból, szerelemféltésből, esetleg féltékenységből.

Ahogy fentebb említettük, ez csak egy érdekes statisztika, tehát egyáltalán nem kell kerülni a Rák csillagjegy szülötteit, és neked sincs miért izgulnod, ha Rák jegyű vagy.

(Forrás: femcafe.hu)

Ajánló

Ajánló