Az AIDS-járványhoz hasonlít A Dolog



A legjobb filmek vírusokról és annak változatairól.Az új koronavírus-járvány miatt sokat beszélnek azokról a filmekről és könyvekről, amelyek „megjósolták” a betegség megjelenését. Az igazság azonban az, hogy a forgatókönyvírók nem voltak próféták, hanem inkább egy korábbi járványból, betegségből merítettek ihletet.

A vírusokról és annak változatairól már több emlékezetes alkotás született, így az alábbi öt is.

A Dolog (1982) – A földönkívüli AIDS-szörny: A Dolog főszereplőinek eleinte fogalma sincs arról, hogy egy földönkívülivel állnak szembe, aki úgy terjed egyik emberről a másikra, mint egy vírus. A történetet érdekességét az adja, hogy az idegen létforma csupán felszínre hozza azt a feszültséget és gyilkos ösztönt, ami egyébként is az emberekben rejlik.

A Dolog értelmezői és a rendező szerint a film átvitt értelemben utal a nyolcvanas évek elején kirobbant AIDS-pánikra, ami esetében a drogfecskendők és nemi úton terjedő HIV-vírus évekig lappanghat, miközben a hordozója bárkit megfertőzhet a testnedveivel, majd amikor a vírus végül megtámadja a testet, akkor azt látványosan szétrombolja, ahogy a filmben végül a Dolog is megmutatja az igazi arcát.

12 majom (1995) – Vírus és konspiráció: A világhírű sci-fi főszereplőjét őrültnek tartják, amiért azt állítja, hogy időutazó, és egy olyan vírus ellenszerét kutatja, amely kiirtotta az emberiség nagy részét, mindezért pedig a 12 Majom Hadserege nevű szervezet a felelős, ám az orvosok nem hisznek neki.

George A. Romero élőhalott-trilógiája – Zombikór: Az 1968-ban megjelent Az élőhalottak éjszakája történetében egy felrobbant űrszonda sugárzása miatt zombik másznak ki a sírokból, ha pedig valakit megharapnak, akkor az is élőhalottá változik.

A fertőzéssel világjárványt okozó, húsevő zombiknál azonban fontosabb az emberek reakciója: az első részben egy fasisztoid csoport kezd járványkezelésbe megkérdőjelezhető módszerekkel, az 1978-as Holtak hajnalában élő emberek is képesek lennének megölni egymást a filmbeli plázák fogyasztási cikkeiért, az 1985-ös A holtak napjában a hadsereg egyik szélsőséges vezetője lövi a zombikat és az élők. A trilógia tehát azt az üzenetet hordozza, hogy az emberek hajlamosak kifordulni önmagukból és véresszájú vadállatokká változnak egy vírusjárványhoz hasonló zombiinvázió esetén.

Az utolsó ember a Földön (1964) és verziói – Vámpírkór: Az utolsó ember a Földön Richard Matheson 1954-ben megjelent Legenda vagyok című regényének feldolgozása, aminek története egy olyan posztapokaliptikus világban játszódik, ahol az emberiség nagy részét elpusztította egy rejtélyes bakteriális járvány, a fertőzöttek egy része pedig vérszívó lényekké változott.

Paraziták (1975) és Veszett (1977) – Testtorzító fertőzések: A Paraziták és a Veszett esetében is vírusszerűen terjed egy „kór”, ami tudományos kísérletből, illetve orvosi beavatkozásból keletkezett.

Az embereket szexuális ragadozókká változtató Paraziták esetében a hangsúly azon van, hogy a címszereplő entitások hogyan veszik át az irányítást az emberek felett, míg az embereket vérszívó zombiszerű lényekké változtató Veszettbe kiemelt szerepet kap az is, hogy a kormány hogyan kezeli a krízist.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló