Három csillagjegynek jó, másik háromnak nehéz hete van



Kiknek lesz könnyű és kiknek lesz bonyolult napjai?Erre a három csillagjegyre remek hét vár!

Kos: Kimondottan céltudatos és motivált leszel ezen az augusztusi héten. Szintén a napokban mérettetheted meg magad mindenben, ami igazán fontos a számodra. Ideje felpörögnöd, és mindent beleadnod abba, hogy valóra váljanak a céljaid és az álmaid!

Most légy bátor, kockázatvállaló, és bizonyíts, különösen azoknak, akik kételkednek benned, hogy te bármire képes vagy! Ha ez sikerül, akkor az sokkal értékesebb lesz számodra, mint az, ha csak egyszerűen nyersz valamiben.

Rák: A napokban mindenképpen élj a Vénusz energiáival! Most nyugodtan tölts sok időt a tükör előtt, de a szépítkezés mellett érezd is egyre vonzóbbnak és szerethetőbbnek magad! A héten sok bókot kaphatsz, ami nem a véletlen műve lesz, hanem a megváltozott kisugárzásosodé, a ragyogásodé, ami miatt mindenki észreveszi, hogy milyen vonzó vagy.

Nyugodtan légy magadra büszke, hiszen megérdemled a megkülönböztetett figyelmet. Ugyanakkor az is fontos, hogy szeresd és fogadd el magad úgy, ahogy vagy.

Oroszlán: Használd ki az uralkodó bolygód, a Nap energiát és azt, hogy most minden rólad szól! Ragyogj, légy a központba, éld meg az élet csodás pillanatait! Légy magabiztos ezen az augusztusi héten, aminek napjaiban mutasd meg mindenkinek, hogy milyen kreativitás és pozitív tulajdonságok rejlenek benned! Most nincs előtted határ, te döntheted el, hogy meddig jutsz el, mit valósítasz meg az életedben.

Ezen az augusztusi héten valóra válhat az összes kívánságod, ezért abban az esetben, ha akarod, akkor egy teljesen új életet és valóságot építhetsz fel magadnak. Oroszlánként most nincs mit vesztened.

Nehéz hétre számíthat ez a három csillagjegy!

Bika: A tudattalanod kapcsolhat magasabb sebességre ezen az augusztusi héten, aminek napjaiban azzal szembesülhetsz, hogy az a rengeteg minden, ami felgyülemlett a bensődben azzal fenyeget, hogy előbb-utóbb a felszínre tör belőled. Ha nem akarod, hogy ez váratlanul következzen be, akkor ideje, hogy szembenézz mindezzel!

Ne is próbáld ezt elkerülni, mert azzal csak magadnak ártanál! Előfordulhat, hogy a napokban olyan emlékek is az eszedbe jutnak, amelyek kényelmetlenek, szégyellni valóak, de ezeket is vizsgáld meg, ahogy minden más emléket is, mert csak így jöhetsz rá arra, hogy pontosan mi történt!

Ne feledd, hogy ezek az emlékek rendkívül tanulságos tapasztalatok, tehát igazán fontosak! Erre az augusztusi hétre tekints úgy, mint egy lehetőségre, amely által elrendezheted magadban a múltat!

Szűz: Ezen az augusztusi héten hinned kell abban, hogy nem vagy rossz ember, és az ösztöneid remekül működnek! Olykor mindenkivel előfordul, hogy saját magát hibáztatja, ha egyedül van, vagy nem a tervei szerint mennek a dolgai.

Ezekben a napokban fontos, hogy adj még időt magadnak, és próbálj minél tudatosabban odafigyelni önmagadra! Törekedj a feszültség és a stressz elengedésére, lélegezz mélyeket és pihentesd az elmédet, amennyire csak tudod!

Oka van annak, hogy úgy érzed, nem tudod irányítani az életedet. Ezen a héten nem is kell, hiszen most a legfontosabb feladatod, hogy semmit se akarj az irányításod alatt tartani! A napokban engedd, hogy minden úgy történjen, ahogyan történnie kell!

Bak: Habár azt szereted, ha te segíthetsz másoknak, és nem fordítva, mégis ezekben a napokban neked kellene támogatást kérned. Ne gondold, hogy ettől sebezhetővé válsz, hiszen néha minden embernek szüksége van egy vállra, amin kisírhatja magát. Ha ezt elfogadod másokban, akkor miért ne sírhatnál te is ugyanúgy? A héten nyugodtan sírd ki magad, hiszen ettől megkönnyebbül a lelked, és utána minden megint könnyebb lesz!

(Forrás: nlc.hu)

Ajánló

Ajánló