Sok a hazugság a The Batman első előzetesében



Hat izgalmas dolog, ami kiderült az ízelítőből.?0?1: Az előzetes végén ötletes volt Rébuszra utalva megjelentetni a premier dátumát, ahogy az is szerencsés a Hosszú Halloween-kapcsolat miatt, hogy a The Batman 2021. október 1-jén érkezik.

Sok itt a hazugság: A trailer egészét uralja a „No More Lies”, tehát ez lehet a film egyik vezérmotívuma. Ugyancsak beszédes az előzetes alatt szóló zene, a Nirvana „Something in the Way”, aminek refrénje igazán érzékletesen definiálja a The Batman paranoiathriller-beütését, vagyis azt, hogy a főhős hiába profi detektív, valami mindig az útjába áll, és megakadályozza abban, hogy leleplezze a magas szintű, politikai összeesküvéseket.

Ehhez még hozzá kell tenni, hogy Matt Reeves a Kínai negyedet nevezte meg, mint a film egyik fő ihletőjeként, tehát a nézők számíthatnak arra, hogy a The Batman főhőse nemcsak nyomozni fog, hanem folyamatosan veszélyben forog majd az élete.

Batman az őrszobán: Az előzetes első képkockái máris bizonyítják, hogy Batman nem kezdő detektív, és a rendőrség, de minimum Jim Gordon már bízik benne. Viszont később a főhős a rendőrökkel verekszik az őrszobán és a fogdában, majd a Batman: Kezdődik!-ből vagy a Batman: Az első év című képregényből ismert lépcsőházi jelenetben menekül.

Könnyen lehet, hogy a The Batmanben azért kerül űzött vad szerepbe a hős, mert felveszi a harcot a fehérgalléros bűnözök ellen, ám azoknak a hatalma sokkal nagyobb, mint a piti maffiózóké, vagy drogdílereké.

Az előzetes egy másik jelenetében rendőrségi sajtótájékoztató látható, amelyben egy szokványos „a szeme sem áll jól” alak áll a középpontban, míg Gordon a háttérbe szorul. Ez a fickó lehet a híresen korrupt Gillian B. Loeb rendőrfőnök, akit a maffiózó Carmine Falcone tart a zsebében, és aki Gordon legnagyobb ellenfele a hatalmi harcokban.

Joker-rajongó”: Az előzetes második felében Batman elver néhány bűnözőt, akik arcfestésről rögtön Joker jutott sokak eszébe. Igaz, hogy a Jokerz nevű csoport, amelynek tagjai Joker követői, hasonlóan néznek ki, de ők inkább álarcot húznak az arcfestés helyett.

Ám ezeknek a bűnözőknek az ábrázata inkább a mexikói halottak napi ünnepségek jellegzetes arcfestésére hasonlít, tehát lehet, hogy Rébusz képeslapos csontvázmotívumához lesz közük. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a halálfejes bandának semmi köze sem lesz Rébuszhoz vagy Jokerhez.

Kétarc is beköszön: Batman egyik híres főellenfele csak közvetetten, szinte észrevehetetlen utalásként bukkan fel az előzetesben. Aki jól figyel, az a trailer elején, a rendőri helyszínelésnél, amikor a zsaruk egy falra tűzött újságot vizsgálnak, megpillanthatja a „Maroni Drug Bust” („Maroni-drogfogás”) címet.

Sal Maroni az a nagy hatalmú gengszter, aki Harvey Dent Kétarccá válásáért felelős, ugyanis ő volt az, aki bosszúból savat dobott az ügyészként dolgozó Dent arcába.

Valószínű, hogy Kétarc nem kap komoly szerepet a The Batmanben, de szimbolikusan hasonlít a főhősre, hiszen Batman is küzd a sötét oldalával, a saját démonaival, amiknek ha engedne, akkor ugyanolyan pszichopatává válhatna mint Rébusz vagy Kétarc.

A detektív és a mackós: Selina Kyle, avagy Macskanő többször is megjelent az előzetesben. Először tolvajként surran be valahova, talán a Wayne-rezidenciára, majd amikor szembekerül Batmannel, akkor látható, hogy az ő jelmeze is kezdetleges.

Vagyis „a világ legjobb detektívje” megküzd „a világ legjobb tolvajával”, vagy inkább arról lesz szó, hogy még mielőtt a legjobbá válnának, konfrontálódnak egymással.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló