Színészek, akik elspoilerezték a közelgő filmjük nagy csavarját



Sztárok, akik nem tudtak lakatot tenni a szájukra.Rachel McAdams - Az időutazó felesége: Senki sem tudja, hogy pontosan mi fordulhatott meg Rachel McAdams fejében, amikor úgy döntött, hogy teljesen őszintén elmeséli a The Daily Show-ban a 2009-es Az időutazó felesége teljes történetét. A színésznő elmesélte szinte az egész filmet, beleértve a történet összes jelentősebb csavart is, ezzel alaposan meglepve a beszélgetést levezénylő Jon Stewart.

Tyler Nelson - Indiana Jones és a kristálykoponya királysága: Bár Tyler Nelson nem tartozik a legnagyobb sztárok közé, mégis beírta magát a filmtörténelembe, hiszen neki köszönhető az egyik legnagyobb spoiler.

Nelson csak statisztaként vett részt az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmben, amivel kapcsolatban boldogan elárult minden jelentősebb fordulatot egy 2007-es interjúban a The Edmond Sunnal.

Nelson meggondolatlanságának komoly következményei lettek, ugyanis a Lucasfilmnél nemcsak azt döntötték el, hogy kivágják a film végső verziójából, hanem még be is perelték a titoktartási szerződés megszegéséért. Nelson karrierje azóta sem robbant be.

Ismeretlen - Aljas nyolcas: Nem derült ki, hogy ki volt az, akit felelősségre lehetett vonni azért, mert felkerült a netre az Aljas nyolcas forgatókönyvének egy korábbi verziója, ráadásul a szivárogtatás majdnem ahhoz vezetett, hogy nem készül el a film, ugyanis Quentin Tarantino annyira dühös lett, amikor 2014 elején kiderült a szivárogtatás, hogy leállította a projektet, ám amikor lehiggadt, akkor meggondolta magát.

A szivárogtatással kapcsolatban csak annyi derült ki, hogy a producer, Reginal Hudlin és a film néhány színésze kapott másolatot a forgatókönyvből, viszont Tarantino szerint nem köztük kell keresni a bűnöst, mert az inkább valamelyikük ügynöke lehetett. Az máig nem derült ki, hogy ki volt a tettes, és talán soha nem is fog, de ez már nem is fontos, hiszen a lényeg az, hogy az Aljas nyolcas elkészült.

Samuel L. Jackson - A sith-ek bosszúja: Samuel L. Jackson szerencsésnek érezheti magát, hiszen egyike azon színészeknek, akik súlyosabb következmények nélkül úszták meg, hogy szigorúan őrzött titkot árultak el a közelgő filmjükről.

Jackson akkor követte el a hibát, amikor interjút adott a Now Playing Magazine-nak A sithek bosszúja újraforgatásairól, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy az a kedvenc része, amikor az általa alakított Mace Windu meghal.

Természetesen azt mindenki sejtette, hogy A sith-ek bosszúja nem ér véget boldog befejezéssel a Jedi rend számára, de az is biztos, hogy George Lucas kicsit sem örült annak, hogy Jackson elspoilerezte a karaktere sorsát, ami a film egyik komoly fordulata volt.

Elizabeth Debicki - A galaxis őrzői vol. 2.: Elizabeth Debicki, akinek elég kis szerep jutott a Marvel-filmben, még nem szerzett tapasztalatot a spoilermentes interjúk adásában, ezért amikor a Gizmondótól kérdezték a filmről, akkor Debicki véletlenül elárulta azt a fontos fordulatot, amelyben az általa alakított Ayesha szembeszegül az Őrzőkkel.

Mark Ruffalo - Bosszúállók: Végtelen háború: Bár sokan azt hihetik, hogy Tom Holland a Marvel Moziverzum spoilerkirálya, ám valójában Mark Ruffalo sincs sokkal lemaradva mögötte, hiszen ő volt az, aki a Bosszúállók: Végtelen háború előtt egy elég nagy titkolt kotyogott ki, egészen pontosan azt, hogy a filmben szinte mindenki meghal...

A hibát a Good Morning Americának adott interjúban követte el Ruffalo, aki a következőt találta mondani:

Csak várjatok, amíg ki jön ez az új, mert ebben mindenki meghal.”

Amikor ezért a színészkollégája, Don Cheadle azonnal rászólt, akkor Ruffalo is rájött, hogy ezt nem kellett volna elárulnia, így próbálta menteni a menthetőt a következő helyesbítéssel:

Na, de nem mindenki!”

Kicsit később aztán feltette a költői kérdést, miszerint most bajban van, aztán a kezeibe temette az arcát...

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló