Kegyetlenül bántak a betegekkel a Danvers elmegyógyintézetben
Korábban sokat szenvedő, elhunyt betegek szellemei kísérthetnek a ma már bezárt elmegyógyintézetekben.Danvers elmegyógyintézet: A Danvers elmegyógyintézet különlegessége, hogy az 1692-es boszorkányperek helyszínén épült, ráadásul sötét, gótikus stílusban, ám mégsem erről vált ismertté, hanem arról, hogy annyira rosszul bántak ott a betegekkel, hogy ezért modern koncentrációs tábornak nevezték.
A súlyos túlzsúfoltság miatt az ott dolgozók rendszeresen elfeledkezettek a betegekről, akik ezért napokig nem kaptak ételt vagy ellátást. A Danvers elmegyógyintézetet „a prefrontális lobotómia szülőhelyének” is nevezik, ami sokat elárul arról, hogy mit műveltek a falai között.
Az intézet múltjának ismeretében nem meglepő, hogy a lebontása előtt az a hír járta az elhagyatott épületről, hogy kísérteties fényeket és hangokat láthatnak és hallhatnak azok, akik arra járnak.
Beechworth elmegyógyintézet: 1867-ben adták át az 1995-ig működő Beechworth elmegyógyintézetet az Ausztráliában található Beechworth-ben. Az intézetben több, mint 9000 ember halt meg, míg be nem zárták, így nem meglepő, hogy az a hír járja, hogy az elhunytak közül többen is ott kísértenek.
A pletykák szerint egy zsidó nőt a származása miatt dobtak ki a felső emeleti ablakból. A rabbija orvost hívott a nőhöz, ám az életét már nem lehetett megmenteni. Egy másik történet szerint egy James nevű kisfiú szelleme az elmegyógyintézetbe látogató gyerekekkel beszélget, de szóltak már beszámolók szellemként megjelenő orvosokról, nővérekről és betegekről is, akiknek megvan a maguk tragikus története.
Ararat elmegyógyintézet: Az eredetileg Ararat, majd később Aradale nevű elmegyógyintézet volt a legnagyobb Ausztráliában. Az intézményt 1867-ben nyitották meg, majd a hatóságok bezárták 1997-ben.
A működése ideje alatt több tízezer beteget kezeltek az elmegyógyintézetbe, köztük több ezer olyan bűnözőt is, akinek mentális egészsége nem tette lehetővé azt, hogy hagyományos börtönbe töltse a büntetését.
Araratot Ausztrália egyik legkísértetiesebb helyeként tartották számon, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy több, mint 13 000 beteg halt meg ott. Napjainkban Ausztrália egyik legnépszerűbb szellemtúra-helyszínévé vált az egykori elmegyógyintézet.
Transz-Allegheny elmegyógyintézet: A világ második legnagyobb elmegyógyintézete volt a Transz-Allegheny elmegyógyintézet, ami ennek ellenére csak 240 beteg elhelyezésére volt képes, ám ez a szám megtízszereződött az 1950-es évekre. A rövid ideig Charles Mansont is kezelő elmegyógyintézet nemcsak túlzsúfoltságról híresült el, hanem a bántalmazásokról és az elhanyagolásról is.
Az elmegyógyintézetbe ellátogatók arról számoltak be, hogy erős szenvedést éreztek, és jelenéseket láttak. Az egyik szellemalak, aki a Ruth nevet kapta, a látogatókra támad. Az elektrosokk kamrákról az a hír járja, hogy gyakran sikolyokat hallani azokból. Az egyik épületvezető arról beszélt, hogy szemtanúja volt, hogy egyszerre 40 szobaajtót csapódik be.
A Transz-Allegheny elmegyógyintézet jelenlegi tulajdonosai kihasználják az intézmény hírnevét, ugyanis szellemtúrákat és más paranormális témájú eseményeket rendeznek az érdeklődőknek.
Athén elmegyógyintézet: 1874-ben nyitották meg az ohiói Athénban az Athén elmegyógyintézetet, ahol mentális zavarral küzdő betegeket, köztük bűnügyi őrülteket kezeltek. Az intézet hamarosan túlzsúfolt és alulfinanszírozott lett, ami mellett arról is elhíresült, hogy betegbántalmazás folyik a falain belül.
A szóbeszéd szerint mindennapi volt az elektrosokkterápia és más kegyetlen kezelési módok, ám mindezek közül a legrosszabb a lobotómia volt, amit gyakran alkalmaztak a betegeken. Az elmegyógyintézet környékén több ezer sírba temették az azonosítatlan betegeket, akik közül több is a helyszínen kísért, legalábbis a beszámolók szerint.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook