Senki sem tudja, hogy mi történt a Titanic kapitányával



Máig rejtély Edward John Smith sorsa.A Titanic tragédiája mindenki számára ismert történet, ám azt senki sem tudja, hogy mi történt az 1912. április 14-én végzetes balesetet szenvedő hajó kapitányával, Edward John Smith-szel, aki a jégheggyel való ütközés után tudta, hogy valamit tennie kell, csak azt nem, hogy mit, mert tisztában volt azzal, hogy a hajó kétezer-kétszáz utasa nem fog elférni a húsz mentőcsónakban volt.

Habár Smith már parancsba adta a mentőcsónakok vízre bocsátását, az mégsem történt meg a következő 40 percben, ugyanis a kapitány elfelejtette, hogy a hajó elhagyására is parancsot kellett volna adnia.

 

Smith arra is csak akkor jött rá, hogy először a nőket és a gyerekeket kellene mentőcsónakba ültetni, amikor erre Charles Lightoller másodtiszt figyelmeztette. Nem ez volt azonban az egyetlen olyan eset azon az éjszakán, amelyből a történészek arra következtetnek, hogy Smith sokkos állapotba került, ami miatt képtelen volt tiszta fejjel, összeszedetten gondolkodni.

Az, hogy végül mi történt a kapitánnyal, máig rejtély. A történészek azon a véleményen vannak, hogy Smith az utolsó pillanatig reménykedett, hogy az észlelt másik hajó meg fogja menteni őket. Állítólag folyamatosan visszament a távírászokhoz, majd két órával később úgy döntött, hogy felmenti őket a szolgálat alól azért, hogy mentsék az életüket.

A visszaemlékezésekből kiderült, hogy a kapitány próbált úgy tenni az utasok előtt, mintha nem rázták volna meg különösebben a történtek, de a legénység látta rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán. Egyikük például azt írta, hogy a kapitány jól láthatóan izgatott volt, amiből sejteni lehetett, hogy tragédia lesz. Ez be is következett, méghozzá hajnali 2 óra 20 perckor, amikor a Titanic elsüllyedt.

Smith sorsát teljes homály fedi. A korai beszámolók szerint fejbe lőtte magát még a Titanic elsüllyedése előtt, de a történészek szerint ez nem valós tény, hanem csak szenzációhajhász álhír volt abban az időben.

Sok szemtanú azt állította, hogy látták, hogy Smith a tengerbe vetette magát a hajóhídról, de más szóbeszéd szerint egy hullám lökte a vízbe a kapitányt, aki úszva próbált visszatérni a Titanichoz. Harry Senior tengerész arról számolt be, hogy Smith egy csecsemővel a kezében ugrott a vízbe, majd miután biztonságban elhelyezte az egyik mentőcsónakban, továbbúszott, miközben azt kiabálta, hogy a jó kapitány a hajójával együtt süllyed el.

Ugyancsak más szemtanúk azt mesélték, hogy a kapitány megjelent az egyik mentőcsónaknál, de amikor látta, hogy az tele van menekülőkkel, inkább elúszott. Sokan azon a véleményen vannak, hogy Smith túlélte a katasztrófát. A volt tengerésztiszt és befolyásos baltimore-i üzletember, Peter Pryal, aki régebben a kapitány beosztottjaként dolgozott, azt állította, hogy a tragédia után többször is látta Smitht a városban.

Jó pár évvel később, 1940-ben cikkezett arról a Life magazin, hogy egy rejtélyes remete élt néhány esztendőn át az Ohio állambeli Limában. A helyiek által csak Néma Smithként ismert, 1915-ben meghalt az illető személyleírása kísértetiesen hasonlított a Titanic kapitányáéra, a testén pedig tengerészekre jellemző tetoválások voltak. A riporter azonban tévedett, ugyanis valamiért nem jutott el hozzá a hír, hogy egy helyi lap Michael McKenna néven azonosította a remetét.

A korabeli sajtó hősként ünnepelte a Titanic kapitányát, de a katasztrófa utáni vizsgálatok szerint a rossz döntéseivel elősegítette a Titanic tragédiáját. Például nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a jéghegynek, nem adta parancsba a lassítást, és bár az indulás óta tudta, hogy kevés a mentőcsónak, mégis a mentéskor képes volt útjára bocsátani a félig megtelt mentőcsónakokat.

Mindennek ellenére a vizsgálatok arra jutottak, hogy Smithnek voltak ballépései, de bátran szembenézett a halállal és mindent megtett, hogy minél több utas életét megmentse.

(Forrás: raketa.hu)

Ajánló

Ajánló