A Titanic utasainak kevésbé ismert történetei

Hősies tetteket hajtottak végre az emberek a tragikus sorsú hajón.A hajózás történelmének egyik legnagyobb katasztrófájában 1500 ember meghalt, 705 pedig túlélte. Most közülük néhánynak ismerhetjük meg a történetét.

Jack Phillips: A vezető távközlési tiszt morzejelekkel fogadta és továbbította a Titanic útja érkező időjárás-előrejelzéseket, és az utasok üzeneteit. Phillips sok jelzést kapott a környező hajóktól, akik a jéghegyekre figyelmeztették.

Amikor Új-Fundlandtól 400 tengeri mérföldre a Titanic nekiütközött a jéghegynek, akkor Phillips egyfolytában vészjelzéseket küldött a közeli óceánjáróknak. A férfi hajnali 2 óra 13 percig küldte a vészjelzést. Phillips az egyik mentőcsónakban halt meg.

Francis Browne atya: A Titanic első osztályán utazott Francis Browne atya, aki több ritka, archív felvételt készített. A jezsuita plébános a nagybácsijától kapta a Titanic első útjára szóló jegyet. Míg a legtöbb utas New Yorkba tartott, addig a plébános Írországban, az utolsó előtti állomáson, Queenstownban (ma Cobh) szállt le. Egy gazdag házaspár szívesen kifizette volna az atya jegyét New Yorkig, de Browne visszautasította az ajánlatot, amivel valószínűleg nemcsak a felvételeit, hanem a saját életét is megmentette.

Rothes grófnője: Az utasok között volt Lucy Noel Martha Dyer-Edwards, a skóciai Rothes grófnője, akit az unokatestvére, Gladys Cherry kísért el. A grófnő szándéka az volt, hogy az Egyesült Államokban találkozik a férjével, a gyerekeivel, és új életet kezd New Yorkban.

Amikor a Titanic a jégheggyel ütközött, akkor Smith kapitány arra utasította őket, hogy menjenek a hálókörletükbe és vegyék fel a mentőmellényt. A két nő hajnali 1 órakor szállt be a 8-as számú mentőcsónakba, ami elsőként hagyta el a hajót.

A csónak matróza felismerte a grófnőt, akit megkért, hogy navigáljon. A grófnő több, mint egy órán keresztül felügyelte a kormányzást, majd átadta a helyét az unokatestvérének. A grófnő a Carpathia mentőhajóig tartotta a lelket a többi utasban, majd New Yorkban segített a túlélők körüli munkában.

Thomas Millar: Három hónappal a felesége halála után döntött úgy Millar, hogy segédgépészként csatlakozik a Titanic legénységéhez. Indulás előtt a férfi a nagynénjükre bízta a gyerekeit, Belfast közelében.

A férfi egy-egy pennyt adott a gyerekeinek, akik csak akkor költhették volna el a pénzt, ha hazaér, de ez nem történt meg. Millar kisebb gyereke, Thomas elköltött a pénzt, de a nagyobb, Ruddick megtartotta a pennyt, ami még ma is a család tulajdonában van.

A két elveszett gyermek: A felnőtt férfi utasoknak a süllyedő Titanic fedélzetén kellett maradniuk, ezért az egyik apa elbúcsúzott a két gyermekétől. A gyerekek csak franciául beszéltek, ráadásul nem volt náluk okirat, emiatt a Carpathia mentőhajó lefotózta őket, majd a képet Franciaországba küldtek.

Eközben egy francia anya kétségbeesve kereste a gyerekeit. Végül Nizzában hallott a két gyerekről, akiket az apjuk Michel Navratil, „Mr. Hoffmann” álnéven elrabolt azért, hogy az USA-ban új életet kezdhessenek.

James Moody: A Titanic hatodik tisztje már az indulás előtt megmentette hat matróz életét, mert nem engedte fel a fedélzetre a késve érkezőket. Miután a kapitány elárulta, hogy az óceánjáró órákon belül elsüllyed, akkor Moody parancsba adta a 12-es, a 14-es és a 16-os mentőcsónak indítását. A 14-es mentőcsónakba beszállhatott volna, de azt átadta a felettesének. Később többször felajánlottak neki egy-egy mentőcsónakot, de ő mindig nemet mondott.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)