Tudd meg, hogy mitől kerek a belső világod!



Ha választasz egyet az alábbi színes ábrák közül, akkor megtudhatod, hogy a londoni pszichológuscsoport szerint mitől lesz kiegyensúlyozott a belső világod.1. A lelkesedés: Benned egy csepp ítélkezés sincs, ugyanis sokkal inkább kíváncsi vagy, ezért ha valami nem tetszik, akkor is folytatod a kutatást, hogy még többet megtudja az adott dologról. A legtöbb embernél kevesebb szorongás és aggodalom rejlik a belsődben, de hajlamos vagy fejjel menni a falnak. Téged kicsit sem zavar, ha olykor bolondot csinálsz magadból, és egyáltalán nem foglalkozol azzal, hogy másoknak mi a véleménye rólad.

2. A leleményesség: Imádsz felfedezni, ami miatt előfordul, hogy olyasmibe ártod magad, amihez semmi közöd. Imádsz vizsgálódni, nyomozni, kutatni és tanulmányozni. Mivel folyamatosan változol, ezért a környezeted alig tud lépést tartani a dinamikus módszereiddel.

 

Bár nehéz eset vagy, mégis törekszel a helyes egyensúly kialakítására. Ebből következik, hogy a legtöbb változás éppen annak érdekében történik veled, hogy ismét egyensúlyt alakíts ki a dolgaid között. Erősen intuitív vagy, ami miatt konkrétan tudod, hogy mikor mire van szükséged.

3. Az optimizmus: Ha esetleg elsőre nem tudsz valamivel megbirkózni, akkor nem esel kétségbe, hanem továbbra is hiszel abban, hogy végül sikerülni fog. Az élet olykor komolyan meglep. Az életszemléleted általában semleges, amihez tartod is magad. Nincsenek túl nagy elvárásaid, ugyanis a „majd meglátjuk” elvet követve éled a mindennapjaidat.

A londoni pszichológuscsoport szerint alapvetően vidám természetű ember vagy, de nem esel túlzásba, és elragadtatni sem szoktad magad különösebben. Amikor csak lehet, akkor higgadt és nyugodt vagy.

Teljes mértékben elfogadd a jelen pillanatát, ami megelégedéssel tölt el. Imádsz a jóban lubickolni, és könnyen félresöpröd azt, ami rossz. A pihenést nagyon fontosnak tartod, mivel akkor maximálisan elengeded magad.

4. A bölcsesség: Mély gondolkodású személy vagy, így szereted minden oldalról megvizsgálni a különféle kérdéseket. Ez a hatalmas megfontoltság nem jöhetne létre az elképesztő türelmed nélkül. Az összes személyiségtípus közül a tied a legönelemzőbb. Nagyon lényeges meglátásaid vannak, és mindig igazán megértő vagy. Az életben rendszerint sikert aratsz, a boldogulásodban pedig fontos szerepet játszik az, hogy képes vagy befelé figyelni, és megbízol ebben a képességedben.

Rád az is jellemző, hogy egyszerre orientálódsz a múlt és a jövő felé, ugyanis hiszel abban, hogy a jövő sok jót tartogat a számodra, de azzal is tisztában vagy, hogy a múltból mindig lehet tanulni. A pénzt nagyszerűen kezeled, még abban az esetben is, ha valójában nem vagy anyagias.

5. A nyugodtság: Az emberektől és a külvilágtól szeretsz egészséges távolságot tartani. Utálod magad behálózva érezni, és nagyon fontos a számodra, hogy mindig szem előtt legyen a saját nézőpontod. A stabilitásod olyan elképesztő, amilyenről a legtöbben csak álmodhatnak.

Meggyőződésed, hogy a levertség és a drámázás olyasmi, amit egy gombnyomással ki lehet kapcsolni. Elképesztően okos és intelligens ember, nagyszerű kommunikátor vagy, aki tisztában van azzal, hogy hogyan jut el a mondanivalója az emberekhez.

6. A nyitottság: A célod, hogy szélesítsd a látókörödet és szeretnéd minél jobban megérteni a világot. Emellett könnyen rád tör a nyugtalanság, főleg akkor, ha azt tapasztalod, hogy a dolgok stagnálnak körülötted. Egy ilyen helyzetben igényled a növekedést és a változást.

Számodra nagyon fontos a szabadság, méghozzá azért, mert nem tudod, hogy milyen útra fogsz lépni a jövőben, és erre szükséged van ahhoz, hogy megvalósítsd az új ötleteidet. A gondtalan, kalandor hozzáállásod rengeteg sikert hoz neked, leginkább azért, mert mindig hajlandó vagy a kísérletezésre, az új megközelítésekre és megoldásokra. A te mottód az, hogy „mindegy hogyan, de működjön”.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló