A császár szeretőjének szellemét látják éjszakánként a Tiltott Városban
Híres épületek, amelyekben állítólag szellemek kísértnek.A Tiltott Város, Kína: A híres Tiltott Város a Ming Dinasztiából származó kínai császár helye volt 1420-ban, majd a Quing Dinasztia foglalta el a XX. századig. A hely azért kapta a Tiltott Város nevet, mert oda csak a császár engedélyével lehetett bemenni, vagy kijönni.
A legendák szerint azonban a szellemeknek nincs szüksége a császár engedélyére, ugyanis a Palota Múzeum látogatói közül többen is azt állították mostanság, hogy éjszakánként látták, hogy a császár megölt szeretőjének szelleme az utcákon bolyong.
Vajdahunyadi vár (Corvin Kastély), Erdély, Románia: Az egyik leghíresebb vámpírkönyv a Bram Stoker által írt Dracula, amivel kapcsolatban sokan úgy gondolják, hogy az író főhősét egy valós történelmi alak ihlette, méghozzá a román uralkodó, III. Vlad, avagy a Karóbahúzó Vlad, akit Hunyad János börtönözött be a Corvin Kastélyba 1462-ben.
Állítólag a kastélyban több paranormális jelenés is megfigyelhető, méghozzá éjszakánként a folyosókon és a lőrésekben. A beszámolók szerint különböző alakok, vámpírra emlékeztető jelenések, amelyek Vladra hasonlítanak és a román uralkodó karóba húzott áldozatainak szellemei kísértenek a falak között.
RMS Queen Mary, USA: Egykor olyan híres emberek fordultak meg a RMS Queen Mary fedélzetén, mint például Winston Churcill-t és Greta Garbo-t, ám a legenda szerint nem csak az élők utaztak a hajón.
Azt követően, hogy hosszabb időt töltött a kaliforniai kikötőben, múzeummá alakították RMS Queen Mary-t 1967-ben. Ettől kezdve az odalátogatók közül többen is arról beszéltek, hogy szellemtevékenységet észleltek, méghozzá főleg a fedélzeten, és gyilkosság áldozatainak, illetve egy balesetben meghalt tengerész lelkét látták ott bolyongani, de voltak, akik gyerekek hangját hallották a valójában üres gyerekszobából.
2008-ban a Times a világ egyik legjobban kísértett helyének választotta a hajót.
Greyfriars Kirkyard, Skócia: A zord időjárás elől próbált meg elmenekülni egy hajléktalan 1999-ben, amikor is betört az egykori kegyetlen és szadista Lord Advocate George Mackenzie mauzóleumába, ahol rejtélyes sérüléseket és jéghideget érzett.
A skót Greyfriars Kirkyarddal kapcsolatban 350 turista jelezte 1990 és 2006 között, hogy paranormális támadások érték őket, 170 ember pedig elájult. 2000-ben ördögűzővel próbálták megszabadítani a gonosz szellemektől a kriptát, de a szertartás sikertelen volt, mert állítólag a gonosz entitások túlerőben voltak, az ördögűző pedig pár héttel később szívrohamot kapott és meghalt.
Ezután a mauzóleumot határozatlan időre lezárták. Bár a temetőben még mindig szerveznek kísértet-túrákat, a kriptába azóta sem engednek be senkit.
Highgate Temető, Anglia: London leghíresebb és legnagyobb temetője a Highgate, ahol több, mint 170 ezer sír található, köztük olyan híres emberé, mint Karl Marx, George Eliot, és Charles Dickens családja.
A sírkert az 1970-es években kapott nagy médiafigyelmet, ugyanis az okkultista David Farrant és Sean Manchester be akarta bizonyítani, hogy a Highgate Vámpír létezik, ugyanis állításuk szerint, a jelenség, amit tapasztaltak, az vérszívóra utalt. A két férfi nagy publicitást nyert az ügyből és még vámpír témájú könyvet is írtak. Állítólag a vámpír azóta is a temetőben kísért.
Keleti Állami Fegyház, USA: 1829 és 1971 között működött börtönként a Keleti Állami Fegyház, amit később múzeummá alakítottak át. Maga az épület rengeteg szellemvadászt vonz, ugyanis állítólag tele van különféle paranormális jelenségekkel.
Amikor még börtön volt, akkor a rabok, köztük a híres gengszter, Al Capone többször látott szellemet. 2004-ben az Atlanti Paranormális Társaság felkereste a Keleti Állami Fegyházat, amiről megállapították, hogy tényleg szellemjárta hely.
Napjainkban a múzeum olyan Halloween bulikat tart minden évben, mint amilyen a „Rémület a falak között” című parti is volt.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook