Milyen próbatétel vár rád idén?



Válassz egy lapot az alábbiak közül, majd olvasd el Naya’il, a Próbák Angyala neked szóló üzenetét!1. Az Igazmondás Próbája: Az igazmondásnak komoly tétje lesz 2022-ben. Ilyen lehet például az, hogy megbántasz vele valakit, esetleg egy kapcsolat jövőjét kockáztatod vele. Az Igazmondás Próbája megjelenhet egy egyszerű kérdésben, összetett problémában a munkahelyeden, de akár az igazságszolgáltatásban is.

Ha átmész a teszten, akkor Naya’il szerint még akkor is nyersz, ha eleinte úgy érzed, hogy inkább vesztettél. A jutalmad nem fog elmaradni. Ha viszont inkább kegyelemre, hazugságra szánod el magad, akkor eleinte úgy tűnhet, hogy nyertél, de hamarosan a bűntudat, vagy a hazugsággal szerzett helyzet, rá fog ébreszteni, hogy valójában vesztettél.

2. A Döntés Próbája: A Döntés Próbája elé állítanak égiek 2022-ben. Idén egy komoly kérdésben kell majd döntened, méghozzá teljesen egyedül. Emellett arra is számíts, hogy az égiek meg fogják nehezíteni a dolgodat, méghozzá úgy, hogy komoly dilemma előtt találod majd magadat. Mérlegelned kell a jót és a rosszat, a helyest és a helytelent.

A Döntés Próbája során nemcsak azt kell szem előtt tartanod, hogy jó döntést hozz, hanem a saját és mások érdekeit is! Ez a döntés mindenféleképpen hatással lesz az életed további alakulására.

3. A Hűség Próbája: A Hűség Próbáját szabták ki rád az égiek 2022-ben. Kiderül, hogy mennyire szereted és mennyire vagy elégedett a pároddal, valamint világossá válik, hogy mennyire tartasz ki mellette.

Ha kiállod a Hűség Próbáját, akkor a szerelmi kapcsolatod sokkal erősebb, megrendíthetetlen lesz. Ha elbuksz, akkor könnyen lehet, hogy eddig rossz partnerrel osztottad meg az életedet, vagy még nem vagy elég érett egy komoly párkapcsolatra.

4. A Hit Próbája: A Hit Próbáját szabták ki rád az égiek 2022-ben. Az lényegtelen, hogy vallásos vagy-e, vagy sem, mert az égiek azt fogják tesztelni, hogy mennyire hiszel önmagadban, másokban, bizonyos eszmékben és ideákban.

Az égiek olyan próba elé állítanak, amelyből kiderül, hogy mennyire hiszel, és ez a hit mennyire megrendíthetetlen. Nem kizárt, hogy látni vagy hallani fogsz valamit, esetleg átélsz valamit, ami kissé megrendít, elgondolkodtat, vagy olyan mélyre taszít, hogy úgy érzed, a pokolba kerültél.

Ha sikerül kiállnod a Hit Próbáját, akkor a hited erősebb, szilárdabb lesz, mint eddig bármikor. Ha elbuksz, akkor az azt fogja jelenteni, hogy még dolgoznod kell a hiteden, amit sokkal jobban kell gyakorolnod. Naya’il szerint arra is van esély, hogy az önmagadba vetett hitet lesz tesztelve 2022-ben.

5. A Bizalom Próbája: A Bizalom Próbáját rótták ki rád az égiek 2022-ben méghozzá azért, hogy kiderüljön, mennyire bízol egy vagy több személyben. Ez jelentheti azt, hogy idén kiderül, hogy mennyire bízol a párodban, akivel kapcsolatban talán felmerül a hűtlenség gyanúja, de az sem kizárt, hogy az egyik barátod lesz, akivel kapcsolatban át kell gondolnod, hogy megbízol-e benne annyira, hogy elmondj neki egy titkot, esetleg bízol-e annyira egy munkatársadban, hogy elhiszed, nem ő terjeszt pletykát rólad?

Ha sikerült kiállnod a Bizalom Próbáját, akkor megnyerheted a kapcsolatot, és azt, hogy jobban fogsz bízni az adott személyben, másokban. Ha viszont elbuksz a próbán, akkor annak következményeként elveszíted a kapcsolatot, vagy a bizalmat. Ha ez történik, akkor hónapokba telhet mire ismét képes leszel megbízni másokban.

6. A Becsületesség Próbája: Idén olyan helyzetbe keveredhetsz, amelyben el kell döntened kell, hogy becsületesen vagy becstelenül jársz-e el. Könnyen lehet, hogy nagy lesz a tét, ami miatt kísértésbe eshetsz.

Ha sikerült kiállnod a Becsületesség Próbáját, akkor lehet, hogy azonnal megkapod azt, amit becstelenségnek véltél, a lelked pedig tiszta marad. Ha elbuksz a próbán, akkor el kell fogadnod, hogy egyelőre nem érdemled meg azt, aminek megszerzéséért képes voltál letérni a becsületesség útjáról.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló