Varázsolj magadnak szerencsét tavaszra!
Négy mágia, amely által bőséget és szerencsét teremthetsz az évszakban.Ki a régivel, be az újjal varázs: Szükséged lesz 1 fehér gyertyára, 1 seprűre/porszívóra, zsálya füstölőre és sóra. Gyújtsd meg a gyertyát a nappalidban, majd kezdj söprögetni vagy porszívózni az otthonodban az óramutató járásával azonos irányban.
Közben mondd el a varázsigét:
„Ki a régivel, be az újjal, kiűzöm otthonomból és életemből a sötét felhőket, balszerencse menekülj, nincs itt számodra hely. Tűnj el, tűnj el, menj el, mert itt csak a jó szerencsének van helye!"
Ásd el az összesöpört vagy porszívózott koszt, majd szórj rá egy kis sót, miközben így szólj:
„Kint a régi, bent az új, megérkezik hozzám a jó szerencse és egész tavasszal kísér utamon.”
Most zsálya füstölővel járd be a lakásodat az óramutató járásával azonos irányba úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:
„Fényt, örömet, szerencsét és szeretetet viszek otthonom és életem minden sarkába.”
Amikor kész vagy, akkor végeztél is.
Legyen nyulam varázs: Szükséged lesz 1 fehér gyertyára, virágokra, 1 nyúl szimbólumra, ásványvízre vagy folyóvízre és vázára. Gyújtsd meg a gyertyát, és így szólj:
„A tavaszi nap fénye rám mosolyog, szerencsét hoz, ha úgy kívánom.”
Most fogd a vizet, amit tölts a vázába úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:
„A tavaszi eső aranyat hoz, szerencsém lesz mindenben, amikor csak elázom.”
Tedd a virágokat a vázába és mondd el a következő varázsszavakat:
„Kinyíltak a tavaszi virágok, így szökkenek szárban az én kívánságaim.”
Helyezd el a nyúl szimbólumot az egyik virágra akasztva, miközben így szólj:
„A nyúl a szerencse hírnöke, hozzon hát nekem sokat belőle, legyen nyulam ma és egész tavasszal!”
Ha ezzel is kész vagy, akkor végeztél is. A dolgod most már csak annyi, hogy hagyd a dekorációt az oltárodon addig, amíg el nem hervadnak a virágok. Amikor ez megtörtént, akkor öntsd ki a vízzel együtt valahol a természetbe.
Bőségteremtő ceremónia: El kell döntened, hogy milyen formában szeretnéd, hogy rád találjon a bőség. Ha elhatároztad, akkor lehetőleg ebédelj együtt a szeretteiddel vasárnap. Ha ez nem kivitelezhető, akkor egyedül ebédelj, úgymond „gazdagon”, és készülj úgy, hogy az a napod a bőség jegyében fog telni.
Legyen sok étel-ital, édesség, valamint frissen szedett virág az asztalodon, amire szórj bőséget jelképező magvakat. Az egész lakásodban helyezz el olyan tárgyakat, amelyek a szerencsét szimbolizálják.
Amikor aznap leszáll az éj, akkor mondd el az alábbi varázsigét:
„Láthatod Sors Keze, én így képzelem a bőséget. Van mindenem, mire szükségem van és őszinte szívvel oszthatom meg azzal, akivel akarom. Biztosítsd hát nekem mindennapra a jólétet azzal, hogy… (itt fogalmazd meg a saját szavaiddal, hogy mire lenne szükséged a bőséghez) és meglásd, nem leszek hálátlan azután se!”
A varázsszavak után égesd el egy papírdarabon a varázsigét, aminek hamvait szórd a szélbe. Ha ezzel kész vagy, akkor végeztél is.
Tavaszi szellő hozzon nekem jó szerencsét varázs: Szükséged lesz 13 zöld gyertyára, mézre, fahéj, bazsalikom és kapor füstölőre, 1 arany vagy zöldköves ékszerre, ásványvízre és a kedvenc virágod szirmaira.
Kend be mézzel a gyertyákat, majd gyújtsd meg azokat és füstölöd! A választott ékszert helyezd el az oltárod közepén.
Most mondd el az alábbi varázsigét:
„Tündéranyák, Mab, Danu és Deae Matres, nézzetek ide bajba jutott gyermeketekre és küldjetek neki jólétet és bőséghez a mindennapi megélhetéshez és hogy megoszthassam szeretteimmel. Tegyetek áldást eme ékszerre, hozzon nekem szerencsét, hogy sose keljen hiányt szenvednem semmiben. Áldjátok meg a természet és a négy elem erejével, hozzon nekem annyi jót, amennyit csak elbírok!”
Emeld fel az ékszert, amit tarts a gyertya lángja fölé. Ezután hints egy kis ásványvizet az ékszerre, amit aztán húzz végig a füstölő felett, majd tedd vissza az oltárodra, ahol takard be a kedvenc virágod szirmaival. Az ékszert már másnap felveheted.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook