Három csillagjegynek jó, másik háromnak nehéz hónap lesz a május



Kik érezhetik magukat szerencsésnek, és kik balszerencsésnek a tavasz utolsó havában?Csillagjegyek, akiknek nehéz lesz a május!

Ikrek: Az Ikrek jegyűek azt tapasztalhatják májusban, hogy eluralkodik körülöttük a káosz és a zűrzavar, ami előtt értetlenkedve állnak, és ami miatt úgy érzik, hogy az egész világ összeesküdött ellenük.

A párkapcsolatban élő Ikrek jegyűek vitákra számíthatnak a tavasz utolsó havában, aminek időszakában az összes probléma egyszerre zúdul a nyakukba, ezeket pedig nem lehet visszaseperni a szőnyeg alá, mert ideje megbeszélni és megoldani őket. Emellett a párjuk is szeszélyesen viselkedik, hiszen az egyik pillanatban szakítani akar, a másikban pedig már élni sem tudna az Ikrek nélkül.

Az Ikrek jegyűek számára a május lesz az év legrosszabb hónapja, ezért a legjobb az lesz, ha megpróbálják elkerülni a konfliktusokat, kicsit visszavonulnak és elsősorban saját magukkal foglalkoznak. Ha sikerül kitartaniuk, akkor május után sokkal jobb lesz számukra minden.

Mérleg: A Mérleg jegyűek számára feszültséggel teli hónap lesz a május, ezt pedig csak sírással tudják kiadni magukból. Bár a problémák elől szeretnének az otthon biztonságában menedéket találni, most azonban ez sem sikerül, mert lakásátalakítás vagy felújítás vár rájuk a tavasz utolsó havában.

A párkapcsolatban élő Mérleg jegyűeknek sok problémát kell megbeszélniük a kedvesükkel, akivel nem kizárt, hogy a szakítás mellett döntenek. A Mérleg jegyűekre jellemző, hogy nehezen hoznak döntést, most viszont kénytelenek lesznek néhány fontos dologban végleges döntést hozni. Ugyanakkor amit a Mérleg jegyűek nehéznek éreznek májusban, annak a jövőben pozitív hozadéka lesz a számukra.

Skorpió: Súlyosabb anyagi problémákra kell számítaniuk a Skorpió jegyűeknek májusban. Ha eddig nem spóroltak eléggé, akkor könnyen lehet, hogy egy nagyobb összeget kell kölcsönkérniük a tavasz utolsó havában. Ezt jobb lesz, ha alaposan átgondolják, és tényleg csak akkor kérnek kölcsön, ha nincs más választásuk.

A Skorpió jegyűek azzal segíthetnek magukon ebben a nehéz időszakban, ha rendkívül magabiztosak lesznek, nem vesznek el a jelenben és bátran használják a kreativitásukat. Ez a nehéz május arra próbálja megtanítani a Skorpió jegyűeket, hogy értékeljék jobban azt, amijük van. Ha a Skorpió jegyűek nekiállnak a jövőjük tervezésének a tavasz utolsó havában, akkor utána sokkal jobb és reménytelibb lesz számukra minden az életben.

Csillagjegyek, akiknek csodás lesz a május!

Kos: A Kos jegyűek lendületbe jönnek májusban, aminek időszakában sokkal könnyebben válthatják valóra az elképzeléseiket, mint az elmúlt hónapokban, vagy akár években. Annak érdekében, hogy kihozzák a lehető legtöbbet a tavasz utolsó havában, fontos, hogy határozott, pontos terveket és célokat találjanak ki, mert annak hiányába hiába haladnának gyorsan valami felé, ha nem tudják, hogy valójában mi az.

A cselekvés és a gyors döntések kapnak kiemelt szerepet májusban. Az égiek segíteni fogják a Kos jegyűeket abban, hogy komoly bölcsességgel hozzanak gyors döntéseket.

Bika: A Bika jegyűek született hedonisták, de májusban ez kevésbé lesz rájuk jellemző, ugyanis annál sokkal koncentráltabbak és lendületesebbek lesznek a tavasz utolsó havában. A Bika jegyűek érezni fogják, hogy itt a remek alkalom arra, hogy a céljaikra koncentráljanak, és nagy hatékonysággal elérjék azokat.

Májusban senki sem állíthatja meg a Bika jegyűeket, akiknek ennek köszönhetően jól alakulnak a pénzügyeik. Ha esetleg valamin összekapnak a kollégáikkal, akkor abból is jól jöhetnek ki a Bika jegyűek, akik új barátokra is találhatnak a tavasz utolsó havában.

Vízöntő: Kitárul a világ a Vízöntő jegyűek előtt májusban, aminek időszakában felgyorsul a gondolkodásuk, koncentráltabbak és kreatívabbak lesznek az aktuális csillagállásoknak hála. Mivel mindezt a Vízöntő jegyűek környezetében lévő emberek is érzik, ezért könnyebben hallgatnak rájuk a tavasz utolsó havában.

(Forrás: tudasfaja.com)

Ajánló

Ajánló