Megoldatlan rejtélyek



Máig nincs magyarázat ezekre az ügyekre.A meghasadt Hold: 1178. június 18-án vett észre valami furcsát az égen egy órával napnyugta után a Krisztus-apátság krónikása, a canterburyi Gervase és négy másik szerzetes. Gervase állítása szerint a félhold felső része kettéhasadt.

Az eseményt részletesen leírta, azt állítva, hogy a Hold „úgy vonaglott, mintha tele lenne aggodalommal” és „megsebesült kígyóként lüktetett”. Az máig nem derült ki, hogy a szerzetesek pontosan mit láttak, viszont egy csillagász szerint arról lehetett szó, hogy annak az aszteroidának a becsapódását látták, amely a Giordano Bruno nevű krátert okozta.

A csillagászok többsége azonban kételkedik ebben, ugyanis nincs olyan történelmi feljegyzés, ami igazolná az elméletet. Mások szerint inkább arról volt szó, hogy a szerzetesek láttak egy meteort elhaladni a Hold előtt.

Lavinát okoz a nukleáris kémeszköz?: Hatalmas árvíz sújtotta a himalájai Raini falut 2021 februárjában, miután egy gleccser összeomlása lavinát indított el a Nanda Devi-hegységben. Az Uttarakhand államban több, mint 50 ember halt meg az áradásban, amiről Raini falu lakosságának jó része azt gondolja, hogy valójában nem a gleccser összeomlása okozta.

A helyiek körében ugyanis nemzedékek óta él az a hiedelem, amely szerint nukleáris kémeszközöket rejtettek el a falu feletti hegyekbe a hóban és a sziklákban, a tragédiát pedig azok felrobbantása okozta.

A teória alapját egy évekkel ezelőtt terjedő hír szolgáltatta, amely szerint az USA együttműködött Indiával az 1960-as években, hogy rábeszéljék a világ legjobb hegymászót arra, hogy nukleáris meghajtású kémeszközöket telepítsenek a Himalájában, hogy így megfigyelhessék a kínai kísérleteket.

Az elmélet szerint egy csapat indiai és amerikai hegymászó elindult a berendezésekkel, de hóviharba keveredtek, ezért otthagyták az eszközöket és az életüket mentették. Amikor a következő tavasszal visszatértek a hegyre, akkor a berendezéseknek csak hűlt helyét találták.

1978 áprilisában India akkori miniszterelnöke, Morarji Desai, elismerte, hogy az ország együttműködött az Egyesül Államokkal, hogy nukleáris eszközöket telepítsenek Nanda Deviben, azt viszont nem árulta el, hogy sikeres volt-e a küldetés.

A kérdés tehát az, hogy hol vannak most azok a berendezések? Esetleg földcsuszamlás sodorta le őket a hegyről, vagy valaki más vitte el titokban? Talán a mai napig a hegyen vannak és lavina, áradás formájába okoznak pusztítást?

Mi történt Licorice McKechnie-vel?: Azzal az elhatározással hagyta ott az otthonát a tinédzser Licorice McKechnie, hogy hozzámegy a barátjához, Bert Janschhoz. Az esküvőből azonban nem lett semmi. A házasság helyett McKechnie találkozott a zenész Robin Williamsonnal, Jansch pedig egyedül utazott Marokkóba 1963-ban.

1966-ban McKechnie és Williamson is Marokkóban tartózkodott egy ideig. Később a Williamson, Clive Palmer és Mike Heron által alapított pszichedelikus folk zenekar, a The Incredible String Band dalokat vett fel, majd McKechnie fellépett a bandával 1969 augusztusában, Woodstockban.

A nő 1972-ben, miután szakított Williamsonnal, otthagyta a bandát. Ezután 1974-ben részt vett a Szcientológia jótékonysági koncertjén, hamarosan pedig Kaliforniába kötözött. Miután 1977-ben elvált a második férjétől, a zenész Brian Lamberttől, McKechnie visszatért Williamsonhoz és a Merry Bandhez egy fellépésre.

1986-ban hazament Edinburgh-ba, hogy meglátogassa a családját, majd 1990 óta senki sem hallott a nőről. Az utolsó információ Mark Ellen zenei újságírótól származik, ugyanis ő 2000-ben azt írta, hogy utoljára 1987-ben látták McKechnie-t, aki éppen stoppolt az Arizona-sivatagban.

2019-ben a Facebookon jelentek meg olyan meg nem erősített hírek, amelyek szerint McKechnie Kaliforniában él. Mivel ezek az információk nem többek pletykánál, ezért rejtély, hogy mi történt, hogy hol van a nő. Egyes vad teóriák szerint a Szcientológiának lehet köze McKechnie eltűnéséhez.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló