Rendőrségi nyomozásban segítő médiumok
Igazi bűnügyeket megoldó látnokok.Gérard Croiset: 1925-ben, 6 évesen használta először a pszichikus képességeit a holland Gérard Croiset, aki felnőttkorában már tudatosan fejlesztette a jövőbelátó képességét és a megérzéseit. 1945-ben a híres parapszichológiai professzor, Willem Tenhaeff úgy döntött, hogy a szárnyai alá veszi az „utrechti mágus”-ként is ismert médiumot, akinek a mentora tanácsolta, hogy segítse az igazságszolgáltatást a képességeivel.
Croiset hamarosan bekerült a rendőrség állományába, majd 30 éven át több száz gyilkos, eltűnt személy felkutatásában segítette a hatóság munkáját. Ez úgy nézett ki, hogy a médium kapott egy fényképet vagy tárgyi bizonyítékot, ami alapján a pszichometria módszerrel pontosan leírta a bűntény helyszínét, az elkövetés módját, körülményeit, sőt, az elkövető személyiségéről is tudott információval szolgálni.
Az első ügye egy gyermekgyilkosság volt 1949-ben. Croiset egy dohányos szelence és egy takaró alapján azonosította be a két tárgy tulajdonosait, valamint megállapította, hogy a pokrócot egy testvérpár használta, hogy elraboljon és kegyetlenül meggyilkoljon egy kislányt. A médium információi alapján a rendőrség egy vidéki házban találta meg és tartóztatta le a testvérpárt, akik közül a fiatalabb pár nappal később megölte magát, amit Croiset szintén előrelátott.
A médium képességeit a két gyereke is örökölte. A lánya, Nannie Veerman-Croiset az orvostudományban hasznosítja a paranormális tehetségét, ugyanis speciális módszerekkel gyógyítja a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket.
A bátyja, ifjabb Gerard Croiset az apjához hasonlóan, a bűnüldözés területén használja a képességeit. Az ő egyik híres esete az 1972-es légiszerencsétlenség, amelyben lezuhant az uruguayi légitársaság repülőgépe, fedélzetén a Chilébe tartó rögbiválogatottal.
A mentőcsapatok nyolc nap után feladták a keresését. Bár az ifjabb Gérard nem tudta pontosan meghatározni, hogy hol vannak a túlélők, de a látomásaiban még hetekig látta őket, és biztos volt a megmentésükben. Végül 16 túlélőt találtak egy hegyen, méghozzá azon a napon, amelyet az ifjabb Gérard előre megmondott.
Allison DuBois: 1972-ben jött a világra a Médium sorozatot ihlető, arizonai Allison DuBois, aki Amerika leghíresebb médiuma, és akinek három lánya örökölte a képességeit. DuBois csak 6 éves volt, amikor először megmutatkozott a képessége, ugyanis kapcsolatba lépett az elhunyt nagyapjával.
11 éves korában, amikor egy kihalt utcán sétált hazafelé, igazán ijesztő élményben volt része, ugyanis lelassított mellette egy autó, majd egy ismeretlen férfi megpróbálta berángatni a járműbe. DuBois fejében akkor megszólalt egy hang, ami menekülésre utasította.
A sokkból magához térő DuBois, elképesztő erővel tépte ki magát a támadó karmai közül, és gyorsan elmenekült. Amikor később megtudta, hogy a környéken több hasonló támadás történt, akkor arra gondolt, hogy a szellemvilág kiválasztotta.
DuBois idővel „sztármédiummá” vált. Elmondása szerint a lelki szemeivel látja az „emberi energiahullámokat”, a testetlen lelkeket, és nemcsak érzékeli az emberi gondolatokat, betegségeket, a jövő eseményeit, hanem a szellemvilággal is kapcsolatban áll.
Dr. Gary Schwartz, a nemzetközileg elismert pszichikus szakértő az arizonai egyetem kutatóközpontjában négy éven keresztül, klinikai és laboratóriumi kísérletekkel figyelte meg a nőt. Ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy a médium olyan kimagasló eredményekre képes, amelyeket a tudomány egyszerűen nem tud megmagyarázni.
DuBois már többször is segítette a rendőrség munkáját a képességeivel gyilkossági és emberrablási ügyekben. A nyomozások során a keresett személy személyes tárgyait, fotóit, vagy a bűnügyi helyszínen készült fényképeket nézi meg, ami következtében látomása támad.
Emellett a Texas Rangers, amerikai rendőrségi egység külsős „pszichozsaruja”. DuBois soha nem kér, és fogad el pénzt a segítségéért cserébe, ugyanis van munkája.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook