Párhuzamos világban járhatott Carol McElheney



Megdöbbentő történetek párhuzamos világok közti utazásról.Carol Chase McElheny: Amikor 2006-ban hazafelé autózott Carol McElheney, akkor egyszer csak úgy döntött, hogy ellátogat a gyerekkori városába. Amikor azonban a nő megérkezett Riverside-ba, akkor döbbenten nézett körbe, ugyanis egyáltalán nem ismert rá a helyre, az pedig még inkább meglepte, hogy a gaz benőtte a nagyszülei sírhelyét a temetőben.

Amikor aztán McElheny különös energiát érzett a helyiek körül, akkor úgy döntött, hogy a legjobb az lesz, ha minél gyorsabban elhagyja a helyet. Évekkel később, az apja temetése miatt, vissza kellett mennie a szülővárosába, ami akkor már ismét olyan volt, mint a gyerekkori emlékeiben.

Gadianton Canyon: 1972 májusában indult vissza a South Utah Egyetemre négy lány, akik megesküdnének, hogy mikor áthajtottak a Gadiantion Canyonon, akkor az aszfalt feketéről fehérre változott.

Az egyetemisták eleinte nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, ugyanis arra gondoltak, hogy csak rossz helyen kanyarodtak le. Amikor azonban visszakanyarodva megtették a kis utat, akkor hirtelen gabonamezők és fák között találták magukat.

Ismét visszafordultak, de akkor négy tojás formájú jármű üldözni kezdte őket. Az aszfalt végül visszaváltozott feketére, a lányok autója pedig lecsúszott az útról. A baleset helyszínére kiérkező rendőrök nehezen hitték el az egyetemisták furcsa történetét.

Lerina Garcia: Egy teljesen hétköznapi napra ébredt Lerina Garcia 2008 júliusában. Legalábbis kezdetben így gondolta, mert miután felkelt és elkezdte a napját észrevette, hogy akad néhány apró részlet, ami nem úgy van, ahogy tegnap volt.

Ezeknek nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, ám amikor beért a munkahelyére, akkor döbbenten vette tudomásul, hogy rossz emeleten van az irodája. Ezután még nagyobb sokk érte, amikor hazament, ugyanis otthon az a férfi várta, akivel már féléve szakított.

Az új kedvese, akivel állítólag már négy hónapja alkotott egy párt, rejtélyesen eltűnt, ezért Garcia úgy döntött, hogy felbérel egy magánnyomozót, hogy találja meg a férfit, de se ő, se a lakhelye, se a családja nem került elő. Garcia azt hiszi, hogy egy párhuzamos világba került, és sehogy sem tud visszamenni a saját dimenziójába.

Markawasi Kőerdő: A Markawasi Kőerdő különös eseményeit kutatja Dr. Raul Rios Centenno, aki arról számolt be, hogy egy alkalommal egy fél oldalára lebénult nő kereste meg, hogy elmesélje a megdöbbentő történetét.

A meg nem nevezett nő azt állította, hogy amikor a barátaival kempingezett Markawasiba, akkor az egyik este úgy döntöttek, hogy felfedező útra vállalkoznak. A csapat fáklyákat vitt magával, amiknek a fénye megvilágított egy kőházikót, amiben XVII. századi ruhát viselő emberek táncoltak. A nőt egy különös erő húzta a házhoz, ám a barátai nem engedték oda. Állítólag a nő ezután az eset után bénult le.


Pedro Oliva Ramirez: 1986. november 9-én tartott hazafele Alcala de Gudaira-ba Pedro Oliva Ramirez, aki azt állította, hogy amikor bevett egy kanyart, akkor az út hirtelen hatsávos autóúttá változott, a megváltozott környéken pedig furcsa épületeket, különös tájat látott és régi autók látott.

Ramirez arról is beszélt, hogy egy hang tájékoztatta őt arról, hogy egy párhuzamos dimenzióba került. A férfi vett egy bal kanyart, visszafordult, és döbbenten tapasztalta, hogy Alcala de Guadaira-ban van. Ramirez megpróbált visszatérni a kereszteződéshez, ami átvitte a hatsávos autóútra, de azt soha nem sikerült újra megtalálnia.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló