Az anyuka szerint pillangóval üzent az elhunyt kislánya



Különös túlvilági történetek.Pillangó: Amanda kislánya, Azalee rákos beteg volt, amibe a gyermek 2013-ban, 6 éves korában belehalt, így soha nem találkozhatott az anyukája új férjével, Chippel, aki 2015-ben vette feleségül a nőt. Amikor az esküvőn szabadon engedték a pillangókat, akkor az egyik Amanda ruhája alá szállt.

Nevetve hessegették el a pillangót, amivel kapcsolatban Amanda biztos benne, hogy Azalee küldte, hogy így jelezze, hogy boldog és örül annak, hogy az anyukája újra boldog és tovább tudott lépni.

Szép munka a fiútól: 2004-ben halt meg Jack Rosenthal, Maureen Lipman színésznő férje. Évekkel később Lipman elolvasta annak a történetnek az első fejezetét, amit a fia, Adam írt, és amiben volt egy Enk nevű szereplő. A színésznő elég kritikusan bírálta a fia munkáját.

Egy kicsit később Lipman a mobiltelefonján játszott, amikor kapott egy üzenetet, amiben valaki ezt írta: „Szép munka a fiútól, Enk.”

Lipman szerint a férje küldte az elismerést a fiának.

Lila virágok: 2014 augusztusában, majdnem 64 évnyi házasság után özvegyült meg Vinto Scarabello, aki a felesége halála után próbált minél gyakrabban, főleg vasárnaponként, ellátogatni a temetőbe, ahol a kertből szedett vagy boltban vett virágokat tett a nő sírjára.

A férfi elmesélte, hogy amikor kiment a temetőbe, hogy kicserélje a régi virágokat az újakra, akkor a régiek folyton lila színűek voltak, ami azért furcsa, mert Scarabello különböző színű virágokat vitt. Az még furcsábbá teszi a jelenséget, hogy a feleség kedvenc színe a lila volt.

A virágüzlet azonban teljesen hétköznapi magyarázatot adott a jelenségre, ugyanis szerintük idővel minden virág lila színű lesz. Scarabello azonban nem fogadta el a logikus magyarázatot, és továbbra is hiszi, hogy ez egy csoda a feleségétől.

Tony: 2010 októberében halt meg egy autóbalesetben a 20 éves Tony Woodmansee. Állítólag a fiatalember korábban ellátogatott egy médiumhoz, aki megjósolta neki a halálát. Woodmansee ezt elmesélte két barátjának, akik azzal keresték fel a fiatalember anyját, Sally-t, hogy a fia fel fogja venni vele a kapcsolatot a túlvilágról.

A nő ebben nem hitt, ám amikor az otthonában mozogni kezdtek a konyhai eszközök, a tévé és a rádió pedig véletlenszerűen bekapcsolt, akkor megváltozott a véleménye. Sally végül úgy döntött, hogy elmegy a médiumhoz, aki megmutatta neki, hogy hogyan veheti fel a kapcsolatot a fiával az automatikus írás segítségével.

Mikor Sally kipróbálta a technikát, akkor olyan érzése támadt, hogy valaki megfogja a kezét. A nő a „Tony” nevet írta a papírra. Négy évvel később Sally 20 darab A4-es füzetet írt tele. Habár sokan szkeptikusak, a gyászoló anya mégis hisz abban, hogy a fiával beszélget.

Vörösbegy: 2014-ben, agydaganatban halt meg a 4 éves Jack Robinson. A kisfiút a szülei, az ikertestvére és három nővére gyászolta. A gyermek anyukája, Marie gyakran kiment a temetőbe a fia sírjához, ahol 2017. április 1-jén, a fia halálának évfordulóján, Marie arra kérte a kisfiút, hogy küldjön neki egy jelet, ha jól van. Amikor az asszony leült a sírra, akkor egy vörösbegy leszállt az égből és Marie lábán landolt. Az anyuka biztos benne, hogy ez volt a jel, amit kért.

Üzenet a sírból: 1988-ban zaklatta egy poltergeist Frank Jonest és családját a Blackpool-i otthonukban. Állítólag a szellem kirántotta az ágyakat az alvó gyerekek alól, csapkodta az ajtókat és megnyitotta a csapokat.

Miután egy pap megtisztította a házat, nyugalomban telt a következő 5 év, ám akkor Jones fia meghalt, majd néhány hónappal később a felesége, Sadie is elhunyt. A nőt a mobiljával együtt temették el, ugyanis imádta a készüléket.

A temetés után a férfi egyedül tartózkodott a házban, amikor látta, hogy volt egy nem fogadott hívása. Jones hirtelen megérezte a házban Sadie parfümjének illatát. A férfi ekkor kapott egy SMS-t, amiben olyan mondatok szerepeltek, amelyeket gyakran mondogatott a felesége, ám a telefon nem írta ki a küldő telefonszámát.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló