Pókember 2099 és Miles Morales konfliktusa állhat a Pókember: A pókverzumon át középpontjában
Mi derült ki a Sony animációs szuperhősfilmjének új előzeteséből?Miguel O’Hara, alias Spider-Man 2099: Ahogy a korábbi előzetesek, úgy a mostani is a multiverzum póknépeit mutatta meg, ám az egyik variáns magára irányította a figyelmet, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Pókember 2099 kulcsszereplője lesz a folytatásnak.
A karakter nevéből következik, hogy a Marvel Univerzum futurisztikus dimenziójából származik, abból a világból, amely Miles Morales valóságának disztópikus, cyberpunkos változata. Miguel O’Hara egy genetikai programon dolgozik az Alchemax nevű befolyásos vállalatnál, amelynek a célja az, hogy létrehozza a szuperemberek új generációját, ami kizárólag a céghez hűséges.
Miután Miguelt megzsarolta a főnöke, Tyler Stone, a férfi megváltoztatta a saját DNS-ét, aminek eredményeként félig emberré, félig pókká változott, és rendelkezik Peter Parker legtöbb képességével, így például az emberfeletti erővel, gyorsasággal és pókszerű mozgékonysággal. Bár pókérzéke nincs, mégis vannak olyan hasznos képességei, mint a sötétben látás, és a méregfogak.
Miguel leginkább abban különbözik Petertől, hogy ő magányos és olykor nem jó fej. A legközelebbi barátja egy Lyla nevű mesterséges intelligencia. Habár Miguel nem a legkedvesebb ember a világon, mégis a lelke mélyén hős, hiszen lassacskán rájön, hogy a világának nagyvállalatai kegyetlenül elnyomják Nueva York lakosságát, ezért végül a nép hőseként szembeszáll a gonosz Alchemaxszal.
Miles Morales és Spider-Man 2099 rivalizálása: Az előzetesekből az is kiderült, hogy a világok Pókemberei azért gyűlnek össze, hogy megvédjék a multiverzumot, és ezt Pókember 2099 tette lehetővé. A Pókemberek vezetője Miguel, viszont valamiért egyáltalán nem kedveli Miles Moralest, ezért úgy tűnik, hogy ő lesz a történet antagonistája.
Az előzetesben látható, hogy Miles Morales ugyanúgy csetlik-botlik a hétköznapi életben, mint Peter Parker, és próbálja egyensúlyban tartani az iskolai és családi életét a titkos szuperhős létével. Ez azonban nem megy túl jól neki, ugyanis amikor Pókemberként sikert arat, akkor Miles Moralesként kudarcot vall. Miles tehát egy sokkal földközelibb szuperhős, mint Miguel, ráadásul abban is különböznek, hogy mit kellene képviselnie Pókembernek.
A kedvcsinálóban utalást tesznek arra, hogy Miles egyik közeli hozzátartozója, valószínűleg az apja, meg fog halni. Ő mindent megtenne azért, hogy ez ne történjen meg, de Miguel csakis a nagyobb jóval foglalkozik.
A két szereplő előzetesben látható összecsapásából arra lehet következtetni, hogy Miles kénytelen lesz választani, hogy az egyik szerettét menti meg, vagy inkább a multiverzumot védi meg. Esetében egyértelmű, hogy az előbbi mellett dönti, aminek Miguel kicsit sem fog örülni.
A helyzeten az sem segít, hogy az egyik jelenetben Miles azzal vádolja Peter B. Parkert, hogy eltitkolta előle, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy összevesznek? Esetleg mindez felvezeti a várható pókverzumos polgárháborút?
Mindezek után felmerül a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán hagyományos értelemben vett gonosztevője az animációs szuperhősfilmnek? Bár az előzetesben szerepel Jason Schwartzman karaktere (The Spot), mégsem valószínű, hogy ő lesz a következő Kingpin, ugyanis a bevezetése inkább csak a történet előremozdítását szolgálhatja, és az ő tettei kényszeríthetik rá Milest, hogy válasszon egy élet és a multiverzum megmentése között.
Miles és Miguel konfliktusa miatt talán nem is igazi szupergonosz, hiszen ezt a szerepet Pókember 2099 is remekül betöltheti, elvégre láthatóan elvesztette a kapcsolatát a valósággal. Ennek oka, hogy már olyan sok időt töltött a multiverzum labirintusában, hogy elfelejtette, hogy milyenek is azok az igazi emberek, akiket szeretne megmenteni.
Pókember egy olyan szuperhős, aki soha nem áldozná fel valaki életét azért, hogy másokat megmentsen. Miles ezzel tisztában van, Miguel viszont nincs, így valószínűleg ez áll kettejük harcának középpontjában.
(Forrás: hu.ign.com)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook