Meglepő érdekességek Michelle Pfeifferről (2. rész)



Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem hallottad a 65 éves színésznőről.Val Kilmer verset írt románcukról: 1987-ben jelent meg Val Kilmer My Edens After Burns című verseskötete, amiben olyan költemények szerepelnek, amelyeket főleg a Juilliard School zenész- és színészképző egyetemi évei és a Willow forgatása között írt. A versek között szerepel a The Pfeiffer Howls At The Moon című is, ami Kilmer és a színésznő kapcsolatáról szól.

Eleinte a kötet mindenki számára elérhető volt, de nem sokkal a megjelenés után Kilmer felvásárolta az összes még el nem adott példányt, hogy aztán csak a közeli ismerőseinek adjon belőlük. Állítólag azóta egy raktárban őrzi őket a köteteket.

Részben a Kilmer iránti tiszteletből, részben mert kevés forog belőle közkézen, a versek nem találhatóak meg a világhálón. Ugyanakkor a kötet iránt a ma napig nagy az érdeklődés, és egyes dedikált példányok több ezer dollárt érhetnek.

Kilmer egyébként nagyon szereti a nőket, a románcairól gyakran beszámol a Twitteren, a 2020-ban megjelent I’m Your Huckleberry: A memoir című könyvében pedig őszintén írt a viszonyairól. Ebben szintén megemlíteni Pfeiffert.

Csak egyszer játszotta el a Macskanőt, pedig tervben volt a folytatás: A Batman visszatér premierje után nem sokkal írt alá Pfeiffer egy újabb filmre. A folytatás miatt a Warner Brosnak szüksége volt egy olyan befejezésre, amelyből kiderül, hogy Macskanő él, mivel az eredeti befejezés ezt megkérdőjelezte.

Az extra jelenet leforgatásával Tim Burton rendezőt bízták meg. Ebben Macskanő árnyéka átfut a falon, majd a feje hátulról látható, ahogy a denevérjelre néz. Állítólag ez 250 ezer dollárba került.

Burton vissza akarta hozni Pfeiffert Macskanőként a Batman Continuesban, azaz a Batman folytatódikban, amiben Billy Dee Williams lett volna Harvey Dent és Robin Williams Edward Nygma.


A stúdió azonban túl sötétnek és érettnek találta a fiatalabb korosztály számára a filmet, ám a rendező nem akart engedni, ezért végül a Warner úgy döntött, hogy Joel Schumacherre bízza a Mindörökké Batman rendezését, Burton pedig egy Macskanő spin-offot forgathatott volna a Batman visszatér forgatókönyvírójával és producerével, Pfeifferrel a főszereplésével.

A forgatókönyvíró Daniel Waters éppen akkor adta át az első vázlatát, amikor megjelentek a Mindörökké Batman nem túl pozitív kritikái. Ennek ellenére a stúdió ragaszkodott a családbarát tematikához és túl sötétnek találta a forgatókönyvet, aminek hangulata a Batman visszatérhez hasonlított és nem passzolt a jövőbeni tervekhez.

Végül a Macskanő spin-off a kukában végezte, ugyanis addigra Pfeiffer túl elfoglalt volt a család és más munkák miatt. A stúdió másik színésznőt keresett Macskanő szerepére egy teljesen más verzióhoz. Ezt végül Halle Berry kapta meg.

A Macskanő kritikai és anyagi szempontból is megbukott 2004-ben. Az azóta eltelt években már Anne Hathaway és Zoe Kravitz is eljátszhatta Macskanőt, de a legemlékezetesebb alakítást Pfeiffer nyújtotta.

Hollywoodba érve anno egy fényevő szekta karmai közé került: Nem sokkal azt követően, hogy a húszas éveiben Hollywoodba költözött, Pfeiffer megismerkedett egy szimpatikus párral, akik segítettek neki elkerülni a kábítószereket, az alkoholt, állandó ellenőrzés alatt tartották az életét és elvették a megkeresett pénze jó részét.

Mint kiderült, a színésznő egy fényevő szekta karmai közé került. Ennek a tagjai azt vallják, hogy az emberek boldogan élhetnek élelem és víz nélkül, mert elég levegővel és fénnyel táplálkozniuk. Pfeiffer csak akkor jött rá, hogy mibe keveredett, amikor megismerte az első férjét, Peter Hortont.

A krikettben csak a legjobbak tudnak michellezni: A krikettben azt nevezik „five for” vagy „fifer”-nek, amikor a dobó egyetlen játékrészben öt kaput is bevesz. Mivel az utóbbi elnevezés erősen hasonlít Pfeiffer nevére, ezért az ausztrálok így kezdték emlegetni: „getting a Michelle”

Erre csak a legképzettebb játékosok képesek, akiknek nevét megőrzik.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló