Szomorkodás helyett inkább örülj halottak napján



Jó tanácsok halottak napjára.Szomorkodás helyett inkább örülj: Halottak napján ez legfeljebb annak megy könnyen, akinek még minden szerette életben van, ám akkor nagyon nehéz örülni, ha azon jár az eszed, hogy kiket vesztettél el azok közül, akiket nagyon szeretsz.

Mégis jobb, ha nem hagyod, hogy eluralkodjon feletted a szomorúság és a gyász, mert ezek negatív energiát generálhatnak, ami nem tesz jót neked, de az elhunyt lelket is rossz érzésekkel töltheti el. Legyen bármilyen nehéz, mégis próbálj örülni és mosolyogni! Koncentrálj arra, hogy az elhunyt szeretted már egy jobb helyen van. Ha ez sikerül, akkor pozitív energiával töltekezhetsz fel, és a szellemeket is megnyugtathatod.

Halottak napján nyugodtan beszélhetsz a halottakhoz, akiknek mondd el, hogy mennyi örömöd van az életbe és azt is, hogy boldog vagy, mert az elhunytak örülni fognak, ha azt látják, hogy megbecsülöd az életet.

Fontos az elengedés: Az elengedés nagyon nehéz, hiszen fájdalom és veszteség ért, éppen ezért a jóérzésű emberek nem is várják el tőled, hogy gyorsan túltedd magad a gyászon, ám a gyógyulásra mindenképpen törekedned kell!

Ennek az elengedés a kulcsa, tehát ne akard magad mellett tartani az elhunyt szerettedet, hiszen ő már egy másik világhoz tartozik! Tovább kell lépnetek, mert azzal csak ártasz, ha megpróbálod magadhoz láncolni.

Halottak napján nagyon figyelj a gondolataidra, hogy azok által békét és szeretet sugározz magadból! Az elhunyt léleknek kívánd, hogy találja meg a békéjét, térjen vissza a fénybe! Ezzel mind a kettőtöknek csak jót teszel. Ha megkéred rá, akkor az elengedésben Azrael, a halál angyala is segíthet neked.

Emlékezz az elhunyt szeretteidre: Ennél a tanácsnál úgy érezheted, hogy magától értetődő, hogy halottak napján megemlékezel az elhunytaidról, ám ez nem így van, ugyanis nagyon sokan nem szívesen gondolnak azokra, akik már meghaltak. Számukra a halottak napja ugyanolyan nap, mint bármelyik másik.

Ez nem helyes, mert igenis illik megtisztelni az elhunyt szeretteinket, gyertyát gyújtani értük és megemlékezni róluk. A lélek ettől boldog lesz, megnyugszik attól, hogy tudja, gondolnak rá, tehát nem fog háborogni. Halottak napján ne felejtsd el, hogy az élők mellett a holtakról is gondoskodnod kell!

Figyelj oda a mentális tisztaságra: A neked szóló tanács szerint mielőtt elindulsz a temetőbe, burkold magad aranyló fénybe, vagyis húzz magad köré mentális pajzsot, kérj angyali védelmet, hogy ne tapadhasson hozzád egyetlen kóbor lélek se, aki lecsapolná az energiádat, de attól is megvédhet, hogy a gyásszal, rossz érzésekkel, bánattal teli emberek szívják el az energiáidat.

Habár ezzel a védelemmel elérheted, hogy ne vigyél az otthonodba negatív energiát, mégis amikor hazaértél, akkor mondj el egy imát, amiben elküldöd az esetleg hozzád csapódott lelkeket! Akár az elhunyt szeretteidet is beleveheted az imába. Kívánj nekik békét, és szeretettel kérd őket, hogy menjenek vissza a fénybe, találják meg a békéjüket!

Bocsáss meg: Ez a tanács arról szól, hogy ha van olyan elhunyt ismerősöd, akivel haragban voltatok, nem maradt időtök rendezni a problémáitokat, akkor halottak napján otthon, vagy az illető sírjánál, gyertyafény mellett, bocsáss meg neki.

Muszáj megbocsátanod, mert addig, amíg harag, bánat, neheztelés, ki nem mondott szavak nyomasztanak, addig se te, se ő nem lelhet békét. Hangosan bocsáss meg neki, mondd el utólag az érzéseidet, a gondolataidat! Ezt ne érezd őrültségnek, hiszen halottak napján az ilyesmi normális! Ha megfogadod a tanácsot, akkor végre lezárhatod a kapcsolatot és továbbléphettek.

Ne próbálkozz szellemidézéssel: Kerüld a szellemidézést, hiszen az elhunyt szeretteid anélkül is ott vannak körülötted halottak napján, hívás esetén pedig előfordulhat, hogy nem kívánt lelkek is csatlakoznak hozzájuk.

Szellemidézésnél hiába hívsz konkrét személy, mindig fennáll a veszélye annak, hogy valaki mást idézel meg, ezért az a legjobb, ha nem kockáztatsz!

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló