Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen életre vágysz!
Az általad választott naplemente alapján megkapod a londoni pszichológuscsoport elemzését.1. kép: Komoly, megfontolt életre vágysz a londoni pszichológuscsoport szerint. Szeretnéd, ha környezeted becsben tartana, mert erre van szükséged ahhoz, hogy úgy érezd, hogy tényleg létezel. Nem pazarlod az idődet azokra a dolgokra, amelyeket feleslegesnek tartasz, vagy úgy érzed, hogy nem számítanak. Számodra az a legfontosabb, hogy azzal lehess, azt tehess, amit igazán szeretsz.
Arra is vágysz, hogy többet pihenhess, lazíthass, és legyen időd a kikapcsolódásra. Számodra nem okoz gondot, hogy lelassíts, befelé figyelj, és értékeled azt, amid van. Szentül hiszed, hogy a bölcsesség csak annak jár, aki nem rohan át az életén, ezért szeretsz lassan járni, hogy minél több bölcsességet szerezz az évek során.
2. kép: A londoni pszichológuscsoport szerint jelentős, fontos életre vágysz. Azt szeretnéd a legjobban, ha olyan életed lenne, amivel nyomot hagysz magad után. Egy olyan küldetést keresel, amit nem baj, ha évekig tart teljesítened.
Szeretnéd, ha komoly értelme lenne az életednek, ezért pedig hajlandó vagy a legmagasabb célt is beteljesíteni. Ezek a célok számodra azt jelentik, hogy valami nagyot alkotsz, és ezzel arra ösztönzöd a környezetedet, hogy merjenek hinni az álmaikban, amikért bátran küzdjenek.
3. kép: Céltudatos, tervszerű, az átlagostól eltérő életre vágysz a londoni pszichológuscsoport szerint. Nem akarod megváltani a világot, de annak örülnél, ha a hatásodra megváltozna néhány ember élete.
A környezeted felé a nagylelkű, melegszívű oldaladat mutatod, mert tisztában vagy azzal, hogy az élet nehéz, ezért nem kell még neked is rátenni egy lapáttal. Hiszel abban, hogy az, ahogy másokkal viselkedsz, meghatározza, hogy milyen ember vagy.
4. kép: Üdítő és izgalmas életre vágysz a londoni pszichológuscsoport szerint. Szeretnéd az életedet megtölteni inspirációval, ötletekkel és bölcsességgel. Neked rengeteg tennivalód van a világban, ugyanis szeretnél valami jót elérni, és igazán nagyot alkotni.
Szomjazol a sikerre, de ez nem jelenti azt, hogy anyagi területen szeretnél ragyogó eredményt elérni. Esetedben a siker azt jelenti, hogy segítesz másoknak abban, hogy megtalálják a helyes utat. Mindennél jobban vágysz arra, hogy elérd a céljaidat, függetlenül attól, hogy azok milyen magasan helyezkednek el.
5. lap: Derűs, szerencsés, gondtalan és könnyed életre vágysz a londoni pszichológuscsoport szerint. Nem akarsz beleragadni a stresszbe, ugyanis vissza akarod kapni a játékos, ártatlan gyermeki énedet.
Úgy gondolod, hogy az élet csak akkor lehet szép, ha ünneplésről, vidámságról, szórakozásról szól, éppen ezért, a világnak sokkal több boldogságra van szüksége. Jellemző rád, hogy mindenhez pozitívan, nyíltan állsz hozzá. Minden körülmény között próbálsz optimista lenni, mert tudod, hogy könnyű depresszióba esni.
6. kép: Rendkívüli, figyelemre méltó, érdekes, izgalmas, meglepetésekben gazdag életre vágysz a londoni pszichológuscsoport szerint. Szeretnéd, ha folyamatosan növekedhetnél, fejlődhetnél, mert úgy véled, hogy az élet túl rövid, illetve mindig van mit látni és tanulni.
A londoni pszichológus csoport szerint nem szeretsz egy helyben állni, ahogy az idő pazarlása is távol áll tőled, ezért azonnal cselekszel, ha unalmasnak érzed az életedet. Olyan életre vágysz, ami tele van emberekkel, színes helyekkel, ötletekkel, tapasztalatokkal, mert szeretnéd mindezt elraktározni, mint csodás emlékképeket.
7. kép: Lendületes és dinamikus életre vágysz a londoni pszichológuscsoport szerint. Szeretnéd, ha folyamatosan tanulhatnál, fejlődhetnél, és a lehető legjobban használnád az elmédet. Emellett hiszel abban, hogy az élet és az emberek csodálatosak.
Benned megvan a bátorság, ami ahhoz kell, hogy nyíltan magadra parancsolj, hogy: „Menjünk, csináljunk, mert lényegtelen, hogy mennyire nehéz!” Nagyon szeretnéd kiszélesíteni a világnézetedet, amivel akár a világ egyes problémáit is megoldhatnád.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook