Az élettartam miatt is fontos, hogy mikor vacsorázunk



A szakértők szerint ekkor kellene megejteni a nap utolsó étkezését.Hosszú ideje él a köztudatban, hogy este hat óra után már nem szabad vacsorázni, ám most a Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kiderítette, hogy a vacsora időpontja nemcsak az emésztésre, hanem az egészségre és a várható élettartalomra is hatással lehet.

 

A szakértők megállapítása szerint a korai vacsora segíthet a vércukorszint szabályozásában, valamint javíthatja az alvás minőségét. A táplálkozási szakemberek azt tanácsolják, hogy lefekvés előtt három-négy órával fogyasszuk el a nap utolsó étkezését.

 

A kutatás eredménye szerint 6 és 8 óra között van a legjobb időpont a vacsorára, méghozzá azért, mert ebben az időszakban a szervezet hatékonyabban dolgozza fel az ételt, ami azért fontos, mert támogatja az egészséges anyagcserét, illetve csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélyét.

 

A szakértők arra figyelmeztettek, hogy az este 9 óra utáni vacsora rossz hatást gyakorol a szervezetre. Ilyen negatív hatás például az alvászavarok, álmatlanság, az elhízás valószínűségének növelése, a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának veszélye.

 

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló