Mit tegyünk, ha úgy érezzük, megtaláltuk az igazit?



Pozitív kisugárzással megszerezhetjük álmaink férfiját, akivel hosszú és boldog párkapcsolatban élhetünk.

Nőként arra vágyunk, hogy szeressenek, ám előfordul, hogy az első reakcióink a félelem, ha olyan férfival kerülünk szembe, akiről érezzük, hogy ő lehet életünk szerelme. Ilyenkor olyan kérdések járnak a fejünkben, hogy mit kell tennünk azért, hogy a férfi belénk szeressen, és hogyan érhetjük el a hosszú, boldog közös életet.

A párkapcsolatoknál fontos, hogy elérjük azt, hogy a férfi ne csak szerelemre lobbanjon irántunk, hanem úgy is maradjon. Ennek a legegyszerűbb módja az, ha a jelenre koncentrálunk.

Jegyezzük meg, hogy a férfi egy másik ember, aki azt tehet, amit akar. Sokan ott rontják el a párkapcsolatukat, hogy már annak az elején meg akarják mondani a partnerüknek, hogy mit csinálhat és mit nem. A férfiakat azonban csak elijesztjük, ha már rögtön a kapcsolat elején elvárásaink vannak velük szemben.

Amennyiben az adott férfi az, akit a sors nekünk szánt, akkor nem kell keresnünk, mert ő fog jelentkezni, és ő fogja igényelni, hogy egyre több időt töltsünk együtt. Nekünk csak az a feladatunk, hogy a jelen pillanatát éljük meg.

Ha hajlandóak vagyunk lazán, vidáman viselkedni, akkor a férfi viszonozni fogja a ragaszkodást, mert remekül érzi magát egy olyan nő mellett, aki sokat mosolyog, rugalmasan viselkedik. Ez a kisugárzás sokkal vonzóbb, mint a féltékenykedés.

Gondoljunk csak bele, hogy miért tartana minket valaki vonzónak, ha nem bízunk önmagunkban? Az ember az, amit kisugároz, emiatt nagyon fontos, hogy folyamatosan törődjünk a testi és lelki egészségünkkel.

Amennyiben tehát összefutunk azzal a férfival, akiről el tudjuk képzelni, hogy ő lehet az igazi, akkor ne aggódjunk a jövő miatt, hanem éljük meg a jelen pillanatait!

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló