Óvodai jelek és jelentésük II.



A legnépszerűbb jelképek mögöttes tartalma N-től Z-ig
Napocska: Optimizmus és derű jellemző ránk. Az életet általában csak a saját szemszögünkből vizsgáljuk. Nagyon apásak vagyunk.


Nyuszi: Szeretetreméltó, kedves, meglehetősen harmonikus, fizikailag és lelkileg is energikus, könnyen regenerálódó emberek vagyunk. Néha félénken viselkedünk.


Olló: Kreatív, ötletgazdag és fantáziadús emberek vagyunk. Az elképzeléseinket szeretjük gyakorlatiasan megvalósítani. Kapcsolatainkban ragaszkodóak vagyunk, de elfogadjuk, ha valaminek vége.


Óra: Egészen kis kortól precízek és pontosak vagyunk, de lehet, hogy ennek az ellenkezője igaz, és folyton kapkodunk, türelmetlenek vagyunk.


Palack: Titokzatos, rejtélyes emberek vagyunk. Nem szívesen adjuk ki magunkat másoknak. Nyitottak vagyunk a spiritualitásra.


Palota: Gyermeklelkűek, álmodozók vagyunk. Vágyunk a biztonságra, a védelemre, a stabil pontokra, kapcsolatokra és ismerős helyzetekre.


Papírsárkány: Játékos kedvű, fantáziadús, tervezgető emberek vagyunk, aki nagy álmokat dédelget, de a megvalósítást még gyakorolnunk kell. Nem szeretjük a hétköznapok szürkeségét.


Patkó: Látszólag vidám, bizakodó, szerencséjében bízó emberek vagyunk, de belül bizonytalanság feszít.


Perec: Finom érzésű, elmélyült, szenzitív személyiségek vagyunk. A visszahúzódás, az otthon, és a fizikai biztonság fontos a számunkra.


Pillangó: Szeretjük a szépet, a csinos holmikat. Jellemzően álmodozók és kissé naivak vagyunk. Időbe telik, mire a művészi vagy egyéb képességeink kibontakoznak.


Pipa: Nyugodt, megfontolt, békés természetű emberek vagyunk. Szeretünk a háttérből figyelni. Ritkán veszítjük el a türelmünket. Nem szívesen osztjuk meg másokkal az érzelmeinket, véleményünket.


Postaláda: Szívesen összegyűjtjük a híreket, az információkat, ezért mindig tudunk valami érdekeset mesélni. Optimista, bizakodó természetünk miatt mások szeretnek meghallgatni.


Pöttyös labda: Életvidám, játékos, pajkos, könnyen szerelembe eső, társaságkedvelő személyek vagyunk.


Rádió: Szeretjük figyelni a körülöttünk zajló eseményeket, odafigyelünk mások véleményére. Jó a beleérző képességünk. Gyakran ráérzünk a jövőre.


Répa: Gyakorlatias, valóság közeli, ragaszkodó és hűséges emberek vagyunk. Fontosnak tartjuk a származást, a családot, a gyökerek. Az élet praktikus és érzéki oldalát szeretjük a legjobban.


Repülő: Spirituális, ötletes, inspiratív emberek vagyunk. Erőfeszítés nélkül haladunk előre abban, ami örömet és szabadságot ad. Gyakran elrugaszkodunk a földtől.


Rózsa: Tudatosak, fiatalon is érett személyek vagyunk. Teljességre, harmóniára törekszünk. Igyekszünk mindenből kihozni a lehető legtöbbet, legszebbet.


Ruha: Sokat számít, hogy mások mit gondolnak rólunk. Igényesek vagyunk és nagyon odafigyelünk magunkra. Néha túl sok mindennek akarunk megfelelni, ami bizonytalanná tesz.


Sál: lásd kendőnél.


Sapka/kalap: Könnyen beilleszkedünk egy társaságba, de ragaszkodunk a véleményünkhöz, elképzeléseinkhez, mert a lelkünk mélyén mindig függetlenek maradunk.


Seprű: Aktívak, és tevékenyek vagyunk. Értékeljük az önfeledt, gondtalan perceket. Az élénk fantáziánk hatással van másokra. Szeretjük irányítani az embereket, az eseményeket.


Süni: Éles eszű, leleményes lelkek vagyunk. Vigyázunk az értékeinkre, ügyesen megszerezzük azt, amit akarunk. Kerüljük azokat a helyzeteket, amelyekben bánthatnak, megsérthetnek.


Szánkó: Optimista, vidám, eleven emberek vagyunk. Szeretjük, ha a dolgaink könnyen, egyértelműen alakulnak. Időbe telik, míg alkalmazkodunk az új helyzetekhez.


Szék: Fontosnak érezzük a fizikai, anyagi biztonságot, a stabilitást. Gyakorlatias gondolkodásunk, megfontolt személyiségünk olykor elkényelmesít.


Szekrény: Titokzatos, titkolózó személyek vagyunk. Nem szeretjük a magánügyeinket kiteregetni. Az életünket szeretjük rendben tartani.


Szélmalom: Szellemi beállítottságú, rugalmas és nyitott gondolkodásúak vagyunk. Közvetítőként és átadóként megálljuk a helyünket. Saját hitrendszert kell kialakítanunk ahhoz, hogy kitartsunk a nézeteink mellett.


Szemüveg: Éleslátású, érdeklődő, világra nyitott emberek vagyunk, aki szereti látni a mélyebb összefüggéseket, megismerni a valódi okokat. Nehezen tárulkozunk ki másoknak.


Szilva: Jó kedélyű, vidám természetű személyek vagyunk. Élvezzük és értékeljük az élet apró örömeit.


Szív: Szociálisan érzékeny, segítőkész emberek vagyunk, aki igényli a törődést, a szeretetet, ezért érzelmileg kiszolgáltatottak vagyunk.


Szivárvány: Álmodozó természetű, színes egyéniségek vagyunk. Szívesen követünk magasztos eszméket, de a megvalósítást gyakorolnunk kell.


Szőlő: Vidám, bohókás és társaságkedvelő természetünk van. Alapvető elégedettség, életigenlés, bőség jellemez minket.


Szőnyeg: Szeretjük a mozgást, a változatosságot. Monotonitás esetén a képzeletünk gyakran máshol jár. Mi magunk akarjuk alakítani az életünket.


Telefon:k a kommunikációs képességeink. Szükségünk van a társaságra, a kapcsolatokra. Szeretjük másokkal megbeszélni a problémáinkat, gondolatainkat.


Tojás: Fejlődési lehetőségként tekintünk az életre. Termékeny és kreatív személyiségünk van. Sosem vagyunk elégedettek az eredményeinkkel, emiatt mindig új kihívások után kutatunk.


Torta: Élvezzük a finom falatokat, a kellemes perceket. Minden fontosabb eseménynek ünnepélyes hangulatot kölcsönözzünk. Néha hedonisták leszünk.


Törpe: Okos, intelligens, agyafúrt személyek vagyunk. Szívesen szórakoztatunk másokat még felnőttként is. A tehetségünket érdemes gyakorlati dolgokra fordítani.


Tulipán: Jó ízlésű, igényes, magas fokú esztétikai érzékkel, esetleg művészi képességekkel rendelkező emberek vagyunk. Szeretünk a középpontban lenni, de ezt nem erőszakkal, hangoskodással érjük el.


Vasaló: Szeretjük a lelki és a fizikai rendet. A problémás élethelyzeteket elsimítjuk. Képesek vagyunk a lassú, de biztos előrehaladásra.


Váza: Komoly alaptermészettel vagyunk megáldva. Fogékonyak vagyunk a szellemi dolgokra. Érzékeny és intuitív személyiségünk miatt óvatosak vagyunk. Kedveljük a szépséget, a harmóniát.


Virág: Romantikus, érzelmes, kreatív és művészi személyiségek vagyunk. Nehezen növünk fel.


Vitorláshajó: Mindig találunk valamit, amivel egyedül is lekötjük magunkat. Lelkileg fogékonyak, érzékenyek, és beleérzők vagyunk.


Vonat: Felfedező, kalandvágyó, nagyszabású terveket dédelgető emberek vagyunk. A terveinket megfontoltan valósítjuk meg. Az erőnket és az időnket jól osztjuk be. Nagy a teherbírásunk.


Vödör: Otthonos, gyakorlatias, nyílt, megbízható, hűséges és őszinte emberek vagyunk, akinek fontos a család. Az érzéseinket szívesen elmondjuk másoknak, sőt, néha rázúdítjuk azok az emberekre.


Zászló: Szeretünk a középpontban lenni, sokszor dirigálunk. Az elképzeléseink, amiket másokkal megosztunk, különösen fontosak számunkra.

(Forrás: padparadsa.blogspot.hu)

 

Ajánló

Ajánló