Siófoki villák, amelyekben híres magyar írók nyaraltak



Jókai Mór és Karinthy Frigyes is a Balaton mellett pihent.Már a XIX. században is népszerű üdülőhelyként ismerték Siófokot, ahol csodálatos villák mesélhetnek az egykori életről és emberekről, ugyanis több mai vendégházban korábban híres magyar írók nyaraltak. Karinthy Frigyes írói mulatságokat rendezett a villájába, míg Jókai Mórnak a balatoni hajózásai adtak ihletet az Aranyember című művéhez, de még Horthy korábbi főhadiszállása is erre található.

A kikötő közelében található a barokkos külsejű Thanhoffer-villa, ami a tornya és romantikus kőerkélyei miatt is impozáns épület. A nevét az építtetőjéről, egy neves orvosprofesszorról kapta. A villa ma vendégház, de anno Horthy Miklós főhadiszállása volt. 1919-ben több hónapot állomásozott itt a Nemzeti Hadsereg, Horthy pedig innen irányította az általuk uralt területeket.Siófok tömve van olyan épületekkel, amelyeket híres magyar írók használtak. A Batthyány utca platánfái alatt található körerkélyes villában a 80 éves Jókai Mór töltötte élete utolsó nyarát, amikor Dr. Fekete Vilmos, ügyvéd barátjánál vendégeskedett. Nem ez volt azonban az első siófoki kirándulása, hiszen a magyar írónk gyakran visszajárt, hogy Siófok és Füred között hajókázzon. Az így szerzett ihletét az Aranyember regényéhez használta fel.Néhány házzal arrébb találjuk a Krúdy-villát, amit felismerhetünk a hatalmas, egész homlokzatot elfoglaló ablakairól, tágas teraszairól és erdélyi stílusáról. Akkoriban, amikor Krúdy Gyula gyakran visszajárt ide, a villa panzióként üzemelt. Az író egy ilyen nyaralás alkalmával ismerte meg második feleségét, Várady-Rózsa Zsuzsát.

Karinthy Frigyes nagyon híres volt a társasági összejöveteleiről. Az író gyerekkora óta visszajárt Siófokra, a borostyános homlokzatú villába, a Vitéz-panzióba, ami szintén a Batthyány utcában található.

Ha a szálló falai tudnának beszélni, akkor Karinthy sok csínyéről mesélhetnének. A később felnőtt, de megkomolyodni soha nem akaró író, később a családjával nyaralt a villában, ahol a fővárosi íróbarátait is vendégül látta. Gyakran járt nála például Hunyady Sándor és Rejtő Jenő.A közös nyaralások rengeteg sztorit teremtettek, az anekdoták közül pedig nem egy Karinthy műveibe is bekerült. Az író nemcsak vidám pillanatokat élt át itt, ugyanis a siófoki villában halt meg.

A siófoki nyaralás főutcája a Petőfi sétány, amelyen folyamatos a nyüzsgés, emiatt nem meglepő, hogy itt található a Sió és a Hullám, a város két igazi szállodája, amelyek a XIX. század végén voltak luxusszállók a 45 hideg-meleg folyóvízzel ellátott szobáikkal. Napjainkban a Kodolányi Főiskola Siófoki Oktatási Központja található bennük.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló