Ősi extrém sportok



Több száz éve léteznek az adrenalint növelő versenyek, mérkőzések.Pankráció: Az ókori Görögországban olimpiai szám volt a pankráció. Az ókori küzdelemben csak az volt kikötve, hogy tilos harapni, a másik szemét kivájni, és a nemi szervre sem lehetett támadni. Ezeken kívül mindent lehetett.

A sport legnagyobb bajnokának Arrichiont tartják, aki egyébként belehalt a győzelmébe, ugyanis az ellenfele fojtófogást alkalmazott rajta, de Arrichion még így is képes volt eltörni az ellenfele bordáját, akit elhagyott az ereje, ezért feladta a versenyt. Eközben Arrichion meghalt.

 

Kocsihajtás: A legsikeresebb kocsihajtó Gaius Appuleius Diocles volt. A római nép imádta a kocsihajtást. A legnagyobb pálya a Circuc Maximus volt, ahol nagyjából 150 ezer néző ülhetett le. A versenyek rendkívül veszélyesek voltak, hiszen sok halálos baleset történt.

Knattleikr: A viking játékban a vikingek két csoportra oszlottak, majd minden játékos fogott egy ütőt, és labdát vágtak egymáshoz. A labdára nem vonatkoztak szigorú szabályok. Néha köveket, máskor jégdarabokat használtak. A meccs napokig tartott. A játék során bőségesen folyt a vér, sok játékos pedig örökre a földön maradt.

 

Tűzön járás: Bulgáriában és Görögországban évezredek óta rendeznek tűzön járást, aminek eredeti elnevezése Anastenaria. A hagyományt egyfajta istentiszteletként gyakorolják Szent Konstantin és Szent Atanáz tiszteletére. A hívőknek itt úgy kell végigsétálniuk a parázsló farakáson, hogy közben a szenteket ábrázoló ikont tartanak a kezükben.

Firenzei foci: Az ókori Rómában létezett a Harpastum, ami egy olyan labdajáték volt, amit a rögbi elődjének tekinthetünk. A játékosok feladata az volt, hogy a labdát juttassák el az ellenfél vonalai mögé úgy, hogy a labda ne érjen hozzá a földhöz.

A Harpastum nem tűnt el a múlt homályába, hiszen napjainkban a Calcio Fiorentinot, vagyis a firenzei focit tekintik az ókori játék utódjának. A labdajátékban két 27 fős csapat mérkőzik meg egymással. A labda megszerzésébe belefér a rúgás, a birkózás és az ütés is.

Krétai bikaugrás: Időszámításunk előtt 1400-ban, Krétán jelent meg az első bikaugrást ábrázoló festmény, amelyen az látható, hogy valaki a bika szarvába kapaszkodva átugrik az állaton.

Vízi párbaj: A sport a XVII. századi Franciaországban terjedt el a fiatal férfiak körében. A vízi párbaj arról szólt, hogy a házas és egyedülálló férfiak piros és kék csónakba szálltak, majd teljes sebességgel egymásra rontottak. Egy csónakban tíz ember evezett, két kiválasztott pedig „lovag” páncéllal és pajzzsal harcolt. A cél az volt, hogy az ellenfél a vízbe essen.

 

A kezdeti bungee jumping: Sokak számára őrültségnek tűnhet az a sport, amit a Csendes-óceán déli részén fekvő Pentecost-sziget lakói űznek. A vanatuk egy rituálé során felmásznak a 25 méter magas faépítményre, majd ott indát kötnek mind a két lábukra, végül leugranak.

Középkori angol foci: Angliában a XIV. század óta gyűltek össze a fiatalok, hogy focizzanak. A középkori angol focihoz disznóbőrből készült labdát használta, a cél pedig az volt, hogy a csapatok a saját falujukba juttassák el a labdát. Mivel kemény küzdelemről volt szó, ezért nem meglepő, hogy a kaotikus küzdelemben gyakoriak voltak a sérülések, végtagtörések, de halálos áldozatok is akadtak.

Ősi lovaspóló: Időszámításunk előtt 600 évvel kezdték el gyakorolni a sportot, ami főleg a harcosok körében volt népszerű. Manuél császár egyszer agyrázkódást kapott a játék közben, míg III. Alexandrosz és egy Trapezunti császár pólózás közben halt meg.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló