4 év alatt 500 állat pusztult el a brit állatkertben



Siralmas állapotokról számolt be a sajtó.Az állatkertek egyik célja elméletileg az lenne, hogy ott nyugodtan, biztonságban élhetnek azok az állatok, akiket komoly veszély fenyegetne a természetes élőhelyükön, ám időnként felröppennek olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy milyen borzalmas állapotok között kell szenvedniük az állatkerti példányoknak.

Most annak apropóján került elő a téma, hogy a közelmúltban egy tigris megölte a gondozóját a Hamerton Állatkertben. Ebből kiindulva szerezte meg az egyik brit lap annak a vizsgálatnak az eredményét, amely 170 állatkertet vett górcső alá.

A kutatás eredménye elkeserítő képet fest a brit állatkertekről, ugyanis rengeteg a szabálytalanság és a hiányosság, ám ennek ellenére, csak az egyiknek vonták be az engedélyét. A South Lakes Safari Zoo például annak ellenére folytathatja a működését, hogy az elmúlt 4 esztendőben 500 állat pusztult el, 2013-ban pedig az egyik tigris ott is megölte a gondozóját.

A következő borzalmas esetek még inkább megerősíti az emberekben azt a gondolatot, hogy egyes állatkertek esetében, az állatok nagyobb biztonságban lennének a természetes élőhelyükön.

A bürokrácia áldozatai: A hiányos adminisztrációt tartják felelősnek azért, hogy 12 hónap alatt 14 szurikáta, 16 denevér és 4 prérikutya elpusztult a lincolnshire-i Woodside Wildlife Parkban.

A leharapott fejű páva: A madárinfluenza miatt kellett elkülöníteni egy pávát a többitől a bedfordshire-i Woburn szafariparkban, ahol aztán teljesen elfeledkeztek az állatról. Az elpusztult páva fejét a patkányok rágták le.

A hidegre tett kajmán: A Beaver Water World fő látványossága volt Colin, akire ennek ellenére nem vigyáztak a gondozói, akik télen a szabadban hagyták a kajmánt.


A róka fogta pingvin: A bedfordshire-i Whipsnade állatkertben egy róka valahogy átjutott az elektromos kerítésen és megölt négy pingvint. A 2013-as eset 3 évvel később megismétlődött, de akkor már hat pingvint kapott el a róka.

Befűtöttek a csimpánzoknak: 2015 szeptemberében találták meg Kip (39) és Jolly (32) összeégett holttestét a TwyCross Állatkertben. A két csimpánz kifutóján elromlott a termosz, ami 42 Celsiusra fűtötte a levegőt. Az állatok szívrohamot kaptak.

A jaguár, ami lerágta a saját mancsát: A milliárdos David Gill nyitotta meg a South Lakes Safari Zoot, ahol 2013 és 2016 között 486 állat hullt el. Az egyik majom oszladozó teteme a radiátor mögül került elő. Egy jaguárt azért kellett elaltatni, mert lerágta a mancsait.

A kígyó majdnem megfojtotta a fogyatékkal élő gondozót: Essexben egy fogyatékkal élő gondozó tartott előadást a kígyóval, ami a látogatók szeme láttára tekeredett a gondozó nyakára. A nő nem tudta leszedni magáról az állatot, ezért a kollégáinak és a látogatóknak kellett megmenteniük.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló