A török közmondások jó tanácsai
Érdemes megfogadnunk a törökök bölcsességeit!Ahogy hazánkban, úgy a világ többi országában is léteznek olyan közmondások, amelyeket csak azok értenek, akik az adott területen élnek, ám érdemes megfejteni a külföldi bölcsességeket, mert értékes tanácsokat kaphatunk belőlük.
A törökök esetében az alábbi közmondások szolgálhatnak remek életvezetési tippekkel.
„Minden fazékra kerül egy fedő.” – Mindenki megtalálja a hozzá leginkább illő párt, állást, életcélt és külsőt.
„Ki a rózsát szereti, tövisét is eltűri.” – A szépség, a siker és a boldogság ritkán jár egyedül, hiszen gyakran melléjük szegődik a szomorúság, a nehézség, a teher, a fáradtság és a magány.
„Kéz-ütötte seb beforrad, nyelv-okozta seb nem forrad.” – Minden helyzetben, ésszel válogassuk meg a szavainkat, mert nagyon könnyű maradandó sérülést okozni azokkal!
„Előbb gondold ki, aztán mondd ki.” – Ez a közmondásuk is arra utal, hogy milyen mélyen megbánthatunk valakit, vagy kellemetlen helyzetbe hozhatjuk magunkat, ha elkapkodjuk a döntéseinket.
„Aki nem hibázik – egyedül csak Isten.” – Hiba esetén, ne legyünk annyira kemények magunkhoz és másokhoz! Fogadjuk el, hogy csak halandók vagyunk!
„Tudakolással út találtatik.” – Kérdezz, ha valamit nem tudsz, esetleg bizonytalan vagy, mert másképpen nem kapsz segítséget, megoldást!
„Bolond a napot tölti, okos az alkalmat lesi.” – Néha jó érzés csak úgy élni, sodródni az árral, de ez nem egyenlő azzal a haladással, ami a célunk eléréséhez kell, mert ahhoz muszáj figyelnünk a megfelelő alkalmat.
„Pénzen észt nem vehetsz.” – Ne a pénzszerzés legyen az életünk legfontosabb küldetésed!
„Aki hibátlan társat keres, társ nélkül marad.” – Nincs hibátlan ember. Elvárásaink persze lehetnek, de ne legyen irreálisak.
„Edd a szőlőt, ne kérdezd a kertjét.” – Nem kell folyton azzal foglalkozni, hogy mi az ajándék vagy a boldogság oka. Elégedjünk meg a tudattal, hogy van, amiért legyünk hálásak.
„Jó szó vaskapukat kinyit.” – Ha elég diplomatikusak vagyunk, vagy csak jól bánunk a szavakkal és az emberekkel, akkor ajtók tárulhatnak ki előttünk, ami elvezethet oda, ahova szeretnénk eljutni.
„Aki haraggal kél, kárral fekszik.” – Ez azt jelenti, hogy amikor szabadjára engedjük a pusztító haragunkat, akkor könnyen megbánthatunk másokat, vagy önmagunkat.
„Keveset adj, de szívből.” – Ha nem tudsz szívből adni, akkor inkább ne adj semmit! Amikor úgy adsz sokat, hogy közben önző vagy, vagy sajnálod, akkor azzal magadat és az adott személyt is elkeseríted.
„Ne verd a más kapuját, hogy a te kapudat se verjék.” – Ne szúrj ki mással, ne állj bosszút, ne szórakozz, ha nem akarod, hogy az illető, vagy valaki más, ugyanezt tegye veled. A sors meg fogja találni a módját, hogy egyensúly legyen.
„Barátság a barátság – ám a sajtot pénzért adják.” – Az rendben van, hogy szeretjük a barátainkat, a családunkat, de akkor észnél kell lenni, ha pénzről van szó, mert azzal mi sem járunk jobban, ha odaadjuk az utolsó vasunkat, amiből magunknak vehettünk volna kenyeret.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook