A legszégyenteljesebben viselkedő nyolc pápa



Gyilkossággal, erőszakkal, szerencsejátékkal és szexmániával hoztak szégyent az egyházra a korábbi vezetők.Az emberiség rengeteg pápával találkozott az évszázadok során. Az egyházi vezetők között akadt, akiket sokan szerettek, míg másokat elítéltek az istentelen életmódjukért, ugyanis némelyik pápa egyáltalán nem volt szent.

Előfordult, hogy egy pápa azzal hozott szégyent az egyházra, hogy nem bírta magán tartani a nadrágot, ráadásul nem csak nők társaságát kereste. Egy másik pápa gyilkolt, míg egy harmadik szerencsejátékon vesztette el minden pénzét, de még Rómát is.

Hogy kik voltak ezek a rossz életű pápák, az alábbiakban megtudhatod.

XII. Gergely pápa: Valódi szerencsejáték-függő volt XII. Gergely, aki a pápai tiarát is eladta azért, hogy rendezze a szerencsejátékból származó hatalmas adósságát, sőt, még Rómát elkártyázta el. A várost a nápolyi király szerezte meg a kártyaasztalnál.

XII. János pápa: 955 és 963 között lehetett pápa XII. János, aki miután megerőszakolt egy fiatal lányt, fogta a Szent Péter-dóm miden kincsét és Konstantinápolyba utazott. Amikor elfogyott a pénze, akkor visszament Rómába, ahol a korábban megerőszakolt lány férje több, mint 100 kézszúrással meggyilkolta. XII. János holttestét megszégyenítve dobták egy szemétgödörbe.

VI. Orbán pápa: 1378 és 1389 között volt pápa VI. Orbán, akinek alkoholizmusát a saját orvosa dokumentálta. Az egyházi vezető alig evet, viszont rengeteget ivott. Amikor VI. Orbán pápa lerészegedett, akkor agresszív őrültként viselkedett, aki a bíborosokat és a családja tagjait bántalmazta.

IV. Sixtus pápa: Az önmegtartóztatás fogalmát nem ismerte IV. Sixtus pápa, aki azzal hozott szégyent a hivatására, hogy több gyermeket is nemzett. A kedvenc fia Pietro Riario volt, aki a pápa nővérétől született. IV. Sixtus azonban nem csak a nőket kedvelte, hanem a fiatal fiúk társaságát is. A pápa engedélyezte Rómában a bordélyházak működését, hogy több pénze legyen, de valószínű, hogy a kéjvágya is közrejátszott a döntésében.

X. Leó pápa: 1475. és 1521. között volt hatalmon a homoszexuális pápa, aki hatalmas bulikat rendezett, amelyeken bőven akadt meztelen férfi. A rossz hírnevét azzal súlyosbította, hogy 2150 hivatalt kiárusított egy árverésen azért, hogy legyen pénze.

VI. Kelemen pápa: Elég furcsán értelmezte az egyház ügyeit, a fényűzően élő VI. Kelemen, akinek megvolt a maga véleménye Istenről és Jézusról. Ezt a sajátos hitet bizonyítja, hogy bűntudat nélkül megkínoztatta és megégette azokat a szerzeteseket, akik azt találták mondani, hogy Jézus szegénységben élt.

VII. Gergely pápa: A pápaság alapjait VII. Gergely erősítette meg, de az ő nevéhez fűződik a német császár „canossa-járása” is. VII. Gergely egy komplett okirat-hamisító műhellyel akarta bebiztosítani a pápaság világuralmi igényeit.

III. Szergiusz pápa: A 121. pápa 897 és 911 között állt az egyház élén. Ezt az időszakot „lehangolónak és gyalázatosnak” nevezték. III. Szergiusz megítélésén sokat rontott, hogy törvénytelen gyereke született. Ebből a fiúból lett később XI. János pápa.

Emellett ez volt az az időszak, amikor Theodora, a legbefolyásosabb római nemes család özvegye tartotta a kezében a hatalmat. A nő lánya volt III. Szergiusz szeretője, akitől a törvénytelen gyerek is született.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló