Kisgyereket nyomott agyon a sírkő



Temetőben történt halálesetek.Különös, szomorú, mellbevágó hangulatot árasztanak magukból a temetők, amik kíméletlenül emlékeztetnek arra, hogy egy nap mind oda fogunk kerülni. Ennél a ténynél már csak az lehet szörnyűbb, amikor azt halljuk, hogy valaki a temetőben lelte a halálát, mert például ráomlott egy sírkő.

Az egyik honlap ilyen temetőkben történt halálesetekből gyűjtött össze néhányat.

Agyonnyomta a sírkő: 2012 júliusában a 4 éves Carson Dean Cheney és családja ellátogat egy XIX. századi temetőbe. A sírok között sétáló és fotózó szülők nem vették észre, hogy a kisfiú játszani kezdett egy 1889-ban állított, 2 méter magas és 113 kilós sírkővel.

A kőtömb egyszer csak elvált a talapzatától, és agyonnyomta a gyereket, akiről három ember szedte le a sírkövet. A kisfiút a közeli kórházba szállították, de hamarosan meghalt. Egy hónappal Carson halála előtt egy 4 éves kislány halt meg Észak-Karolina egyik temetőjében, ahol ráomlott egy kőfeszület.

'97 nyara: 1997 májusának egyik délutánján valaki bekopogott a Finn's Point Nemzeti Temető gondnokának ajtaján. Az idegen fegyvert fogott Reese-re, akit a ház pincéjébe agyonlőtt, majd elvitte az áldozat piros Chevrolet pickupját.

Ugyanennek az évnek a nyarán, két sarokkal a korábbi gyilkosság helyszínétől, egy luxusvilla előtt agyonlőtték Gianni Versace divatmogult. Versace és Reese között semmi közös nem volt, kivéve a gyilkosukat, aki Andrew Cunanan volt. A tettes 1997. július 23-án öngyilkos lett.

A semmiért: Jerry Weaver a családjával fedezte fel az 51 éves Bill Sparkman felakasztott holttestét Kentucky temetőjében. Az ügyben indult vizsgálat több gyanús körülményt is talált. Például azt, hogy nem volt nyoma dulakodásnak, idegen DNS-t sem találtak, Sparkman térde pedig csak 15 centire volt a földtől.

Idővel kiderült, hogy az áldozat megrendezte a saját meggyilkolását, mert attól félt, hogy kiújult a rákja, amibe most bele fog halni. A férfi azért álcázta gyilkosságnak az öngyilkosságát, mert volt két életbiztosítása, ami összesen 600 ezer dollárt fizetett a fiának, ha Sparman baleset vagy gyilkosság áldozata lesz.

Sparkman feleslegesen ölte meg magát, mert a boncolás kiderítette, hogy nem rákos, a fiának pedig nem fizetettek a biztosítók.

Gyanús körülmények: 2016 augusztusában a New York államhoz tartozó Batavia temetőben találtak két holttestet. A pletykák szerint a 34 éves Richard Garlock és a 32 éves Jenea Macleod drogozott, ám nem a kábítószer okozta a halálukat, hanem villámcsapás.

Mint kiderült, a pár halála idején hatalmas vihar tombolt a környéken. Az továbbra is rejtély, hogy Garlock és Macleod mit keresett a temetőben.

Belfast: 1988. március 16-án Észak-Írország fővárosában temették el az IRA három tagját, akiket napokkal korábban öltek meg a brit speciális erők. A gyászolók közé beférkőzött Michael Stone, a protestáns Ulsteri Védelmi Szövetség egyik tagja, aki fegyvert rántott, és lövöldözni kezdett, majd kézigránátokat dobált az emberek.

A bosszúszomjas tömeg elfogta Stone-t, akit összevertek, majd átadták a hatóságnak. Az összecsapásban összesen 50 ember sérült meg, hárman pedig meghaltak, köztük Kevin Brady, az IRA egyik tagja.

Brady temetését két nappal később tartották. Ekkor két brit tizedes véletlenül a gyászolók közé hajtott. A tömeg kirángatta az autóból a két tizedeset, akiket a közeli, üres sírgödörhöz vittek, és ott agyonlőtték őket.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló