A legjobb sokkeffektusok

Hang- és képhatásokkal érik el a filmesek, hogy a nézők ijedtükben felugorjanak a székükről.Ha horrorfilmre váltunk mozijegyet, akkor lélekben már felkészülünk arra, hogy olyan hang- és képhatások várnak ránk, amelyek célja az, hogy halálra rémüljünk. A filmesek ezeket a sokkeffektusokat nevezik jump scare-nek.

A cselekménye szempontjából nem fontos ijesztgetés hol nevetséges, míg máskor olyan hatásos, hogy az beírja magát a mozi történelmébe, ahogy tették ezt az alábbi példák is.

Jelek (Signs, 2002): M. Night Shyamalan rendező alaposan megijesztette a nézőket a Jelek azon jelenetében, amelyben először láthatóak a gabonakörök tulajdonosai. Okos ötlet volt, hogy amatőr felvételen mutatták be először a szemrevételezést, mert a nézők ugyanúgy rátapadtak a vászonra, ahogy Phoenix is pásztázza a környéket.

Ilyen felvezetés után nem csoda, ha mindenkit kiráz a hideg, amikor a képen hirtelen átvág a sűrű lombok közül régóta figyelő idegen.

Az ördögűző 3. (The Exorcist III, 1990): William Peter Blatty rendezte a filmet, aminek legsokkolóbb jelenetében az éjszakás nővér játszotta a főszerepet. Blatty összehozta a filmes történelem egyik legjobb jump scare-jét, ami lassú felvezetéssel indult, mintha csak egy korábbi rémisztő jelenetet vezetne le.

A szinte zsibbasztóan statikus kamera, a semlegesnek mondható környezet mind azt a célt szolgálta, hogy elaltassa a nézők figyelmét, akik lejjebb engedik a szellemi védőpajzsukat a hosszan elnyújtott jelenet láttán, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban kapjanak szívbajt.

A film: A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége (The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring, 2001): A filmet rendező Peter Jackson nem hazudtolta meg a múltját, hiszen a karrierje elején horrorfilmeken dolgozott.

Ezt bizonyítja az a jelened amelyben Frodó a rég nem látott Bilbóval beszélget a Völgyzugolyban. Amikor Bilbó megajándékozza Frodót Fullánkkal, a világ legjobb kardjával és az áthatolhatatlan mithrilből készült páncélinggel, akkor észreveszi az Egy Gyűrűt Frodó nyakában.

Bilbó eleinte csak sóvárog az ékszer után, majd eltorzul az arca, amikor Frodó nekiáll begombolni a ingét. Bilbó képes lenne az ismerősére ugrani az ékszerért, mindezt az elfek szentélyében, abban a jelenetben, ami eleinte az egész trilógia legártalmatlanabbnak jelentének tűnt.

Carrie (1976): Brian DePalma rendező igazi újítónak számított a Carrie zárójelenetével, ami gyakorlatilag bebiztosította, hogy lesz. A film végén egy nem túl szép sírfelirat hirdeti, hogy Carrie White (Sissy Spacek) meghalt, Sue Snell (Amy Irving) pedig megbánásból tesz virágot a sírra.

Az andalító, megnyugvást keltő zene hallatán a nézők azt hihetik, hogy kezdhetnek szedelőzködni, ám akkor hirtelen kinyúl egy kéz a sírból. Az lényegtelen, hogy csak álomról volt szó, mert ahogy Sue, úgy a nézők is sikoltozni kezdenek ijedtükben.

A barlang (The Descent, 2005): Neil Marshall rendező egy barlangba száműzött hat nőt, akik között hamarosan felütötte a fejét az eltévelyedés, klausztrofóbia, kétségbeesés, megőrülés, tehát egy pszichohorror.

A film a legnagyobb kétségbeesés közepén irányt vált azzal, hogy éjszakai kamerás felvételként folytatódik. Ettől a nézőknek még jobban ki kell nyitniuk a szemüket, így nagyobbat ütnek a váratlan, sokkoló jelenségek, ráadásul a valóságérzetre is erősebben hat.

(Forrás: hu.ign.com)