Hogyan fogadod az égi jeleket?
Válaszd ki a lenti képről azt a kártyát, amelyiket a legközelebb érzed magadhoz, majd olvasd el, hogy hogyan értelmezed az égi üzeneteket!1. Hatodik érzék: Számodra a idő és a távolság nem jelent akadályt, mert szabadon szárnyalsz, ami mellett fogékony vagy más dimenziókra is. Tudod, hogy az életben vannak dolgok, amiket nem lehet kézzel fogható mértékegységekkel mérni, gyakran pedig a hatodik érzéked sokkal többet ér, mint valakinek a szava.
2. Gyakorlatias: Jellemző rád, hogy tényekben gondolkodsz, mert minden másról az a véleményed, hogy csak tévútra vinne. Ennek ellenére nem vagy reménytelen eset az égiek szemében, mert az életutadon neked is van „spirituális kísérőd”, függetlenül attól, hogy hiszel-e ebben.
Esetedben arról van szó, hogy sokat kell gyakorolnod, hogy kapcsolatba lépj vele, ezért nehezen fogadod a felülről érkező segítséget. Amennyiben sikerül megértened, hogy hogyan kommunikálj az égiekkel, akkor már nyugodtan hagyatkozhatsz a hatodik érzékedre.
3. Elhivatott lélek: Nehezen tudod szétválasztani a fantáziavilágodat és a spirituális élményeidet, ám ez nem jelent bajt, hiszen még jó is kisülhet ebből az összemosódásból a munkád vagy a magánéleted terén.
A környezeted nehezen fogadja el, hogy néha vissza kell rángatniuk a valóságba, de nekik fogalmuk sincs arról, hogy milyen magasságokban és mélységekben éled meg az életnek ezt a részét. Ne add meg magad azoknak az erőknek, amik esetében kényszert és nem késztetést érzel!
4. Szkeptikus: Amennyiben a hatodik érzékednek sikerül elcsípnie egy égi jelet, akkor azt nem felhasználod, hanem azon merengsz, hogy mégis honnan tudhattad előre, hogy mi és hogyan fog történni?
Jellemző rád, hogy a leglényegtelenebb kérdésekre is választ keresel, csak azért, hogy véletlenül se kelljen elfogadnod azt, hogy égi segítőt kaptál. Ne félj az égi jelektől, hanem hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek!
5. Megérzések: Úgy fogadod el és szereted a világot, és az abban élőket, ahogy vannak. Ennek köszönhető, hogy a hatodik érzéked segítségével, nagyon könnyen létesítesz kapcsolatot más dimenziókkal.
Elképesztő a benned a lakozó szeretet, amivel képes vagy magadba szívni a különleges segítő lények energiáit, akik szabadon áramoltatják rajtad keresztül a lényeges információkat. Ez áll a hátterében annak, hogy a megérzéseid hihetetlenül pontosak, a tanácsaid pedig gyakran bejönnek.
6. Tagadás: Habár könnyen kapcsolatba lépsz a természetfeletti segítőiddel, mégis szkeptikusan állsz hozzá a kapott inspirációkhoz, amiket nagyon megszűrsz. Ha az égi jel nagyon ellentétes a kiszámítható terveiddel, vagy túl sok kockázatot rejt magában, akkor automatikusan felülbírálod az üzenetet. Ennek köszönhető, hogy olykor utólag átkozhatod magadat, amiért nem hallgattál a hatodik érzékedre.
7. Töprengés: Olyan ember lehetsz, aki gyakran és pontos információkat kap az égiektől, mégis állandóan harcolsz azokkal, mert túl sokat töprengsz azon, hogy hogyan alakíthatnád úgy az üzenetet, hogy az a hasznodra váljon.
A való világban nehezen találod meg a helyed, mert próbálsz másoknak megfelelni, és félsz, hogy kinevetnek, ha azzal indoklod egy lépésedet, hogy „úgy érzem”. A jövőben bátran vállald fel a megérzéseidet, mert azok általában helyesek!
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook