Nostradamus jóslatai 2019-re
A francia próféta hívei és kutatói szerint nem sok jóra készülhetünk jövőre.Michel de Nostradame neve senki előtt sem ismeretlen, hiszen a XVI. században, Franciaországban élt próféta minden év végén, vagy elején, előkerül, hogy a hívei és kutatói megfejtsék, hogy vajon a jós melyik homályos, négysoros verse vonatkozhat az aktuális esztendőre.
Nostradamus követői abban is biztosak, hogy a próféta olyan apokaliptikus eseményeket is megjósolt, amelyek megbénítják a Földet, de a versei között akad, amely homályosan a harmadik világháborúra, a nyugati világ bukására és egy aszteroida várható következményeire utalhat.
Állítólag Nostradamus korábban megjósolta a nagy londoni tűzvészt, Hitler hatalomra kerülését, vagy a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat, ugyanakkor olyan homályos versei is akadtak, amik végül nem, vagy nem úgy, váltak valóra, így például a holtak földből való elkelése, éppen ezért azt sem lehet biztosra venni, amit állítólag 2019-re látott előre.
Nostradamus 2019-re vonatkozó próféciái:
– A Megmagyarázhatatlan Misztériumok nevű YouTube-csatorna szerint Nostradamus megjósolta, hogy az emberek és az állatok hihetetlenül kötődni fognak egymáshoz a jövőben.
A francia próféta verseinek elemzője így értelmezte a homályos jövendölést:
„Nostradamus állításai közül az egyik legérdekesebb, hogy az emberek közelebb kerülnek az állatokhoz, ami arra utalhat, hogy képesek leszünk a velük való kommunikációra. Azt is megjövendölte, hogy az emberek közelebb lesznek az állatokhoz, mint más emberekhez. Nostradamus így fogalmazott: a sertések az emberek testvérei lesznek.”
– Nostradamus ködös versei szerint 2019-ben a növekvő hőmérséklet, az olvadó jégsapkák és a nagyobb hurrikánok további pusztítást fognak végezni a Földön. A francia próféta erre utaló figyelmeztetése így szól: „Látni fogjuk, hogy a víz felemelkedik, és a föld alá esik.”
Az éghajlatváltozással kapcsolatban olyan súlyos következményekre számíthat az emberiség, mint a még több konfliktus, háborúk, tömeges migráció, valamint megindul a küzdelem az erőforrásokért. Nostradamus „forró háborúkról” szóló jövendölése azokra az országra utalhat, ahol a csökkenő készletek miatt küzdenek egymással az emberek.
– Nostradamus 1555-ös versében állítólag szerepel a globális konfliktus, ugyanis a jós ezt írta:
„Kétszer feltámadt és kétszer lerombolt,
A Kelet meggyengíti a Nyugatot.
Az ellenség a csatát követően kudarcot vall.”
– Nostradamus szerint nem pihenhetünk a pusztulást és halált hozó harmadik világháború után, mert 2019-ben egy aszteroida fogja fenyegetni a bolygónkat.
Az összeesküvés-elmélet szerint ez a nukleáris háborúval és katasztrófákkal egy időben következik be.
Nostradamus verseiből a Skywatch Media News YouTube -csatorna készített összeállítást, amiben ez hangzott el: „A nagy erőszak és az égen megjelenő üstökös pillanata egybe fog esni. A nukleáris terrorizmus és a természeti katasztrófák együttesen elpusztítják a Földet.”
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook