Kiket utálhattak a legjobban a Trónok harca nézői?



Ezeket a karaktereket képtelenség volt megkedvelni.Joffrey Baratheon: A Trónok harca elején csak egy elkényeztetett trónörökös volt, aki oktatócélzatú pofont kapott Tyrion nagybátyjától. Később Joffrey király lett, és kiderült róla, hogy egy kicsinyes bosszúálló is, aki soha nem felejtette el azt a bizonyos pofont, amiért az uralkodói hatalmával visszaélve, ott alázta Tyriont, ahol tudta.

Emellett egy arrogáns, önző, szadista, gyáva, pocsék királyról van szó, aki örömét leli mások testi és lelki kínzásában, akkor viszont menekülőre fogja, ha egy kicsit is veszélyben érzi magát.

Az Éjkirály: A westerosi civilizáció főellenségéről kevés dolog derült ki a sorozatban, de ahhoz éppen elég, hogy az egyik legmocskosabb gazembernek nevezhessük a Másokon uralkodó, halottakat saját szolgálatába állító Éjkirályt, aki el akarta pusztítani az emberiséget.

Cersei Lannister: Ha valaki, akkor Cersei tényleg a legelső epizód óta azt bizonyította, hogy nincs benne semmi szerethető. A mocskos húzásainak sorát azzal kezdte, hogy a titkos viszonyát védve lelökte Brant a toronyból, majd következett a férjgyilkosság.

Cersei végig az egyik legelvetemültebb, legszámítóbb és legrosszindulatúbb karakter volt, akinek a pozíciója miatt a hétköznapi helyzetekben sem kellett titkolnia a mások iráni őszinte megvetését. A nőt csak az ikertestvére szerelme, a gyerekei a bor és a hatalom érdekelte.

Ugyanakkor Cersei soha nem nézte a nagyobb képet, a rövid távú kavarásainak eredménye pedig pont az lett, amitől a legjobban tartott, hiszen a szerelmét és a gyerekeit is elvesztette, úgyhogy csak a bor és a hatalom maradt neki. Amikor a sorozatban mindenki más összefogott a világ megmentése érdekében, akkor ő továbbra is csak a saját hatalmi érdekeit tartotta szem előtt.

Tywin Lannister: Szeretni nem, de tisztelni elég sok ideig lehetett Tywin Lannistert, aki eleinte egy előkelő, éles elméjű, karcosan cinikus humorú úriember, igazi vezető és olyan családfő volt, aki láthatóan bármire képes azért, hogy a lehető legmagasabbra juttassa Lannistereket.

Ugyanakkor Tywin soha nem foglalkozott a saját családja tagjainak sorsával és boldogságával, az idegenek pedig még ennél is jobban hidegen hagyták. Megkeserítette a saját fia, Tyrion életét, de Cersei és Jaime se kapott tőle sok jót.

Tywin egy igaz nagypolitikai kavarógép, aki a legaljasabb módszerektől sem riadt vissza, ám az, hogy mekkora mocskos gazember, akkor derült ki igazán, amikor utolérte a végzett, ugyanis amikor Tyrion megtalálta az ágyában a saját korábbi szerelmét, akkor kiderült, hogy Tywin gőgössége és szigorúsága hátterében csak önző képmutatás áll.

Walder Frey: Westeros egyik történelmileg utált családja a degenerált, sunyi Freyek, akik mindenkit gyűlölnek. A sokadik fiatal feleségét fogyasztó családfő, Walder Frey próbált tenni azért, hogy a családja felemelkedjen, de természetesen a lehető legmocskosabb módszerekkel próbálta elérni a célját.

Walder akkor ásta el magát a nézők, d még a szövetségei előtt is, amikor megszegte a vendégbarátságot, ami Westeros alapvető erkölcsi törvénye, ugyanis egy régi sérelem miatt lemészároltatta a hozzá esküvőre érkező Starkokat.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló