Összeesküvés-elméletek az új koronavírusról



Három kitalált teória a járványról.A „katonai összeesküvés” elmélete: A katonai összeesküvés-elméletek közül az egyiket a szélsőjobboldali, Zero Hedge nevű honlap tette közzé. Az ott megjelent szöveg szerint az új koronavírust egy kínai tudós alkotta a vuhani járványügyi intézetben. A honlapon megjelent az illető kiléte, az e-mail címe és a telefonszáma is.

A teóriából akkora botrány lett, hogy a Twitter hivatalosan bejelentésben közölte, hogy végleg felfüggeszti a Zero Hedge oldalát.

Természetesen olyan összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, amely szerint az új koronavírus amerikai biológiai fegyver. A Novosztyi beszámolója szerint Igor Nikulin, az orosz hadsereg egyik biokémiai szakértője, valamint az ENSZ biológiai és vegyi fegyverekkel foglalkozó bizottságának volt tagja azt találta mondani, hogy a jelenlegi járvány egy olyan akció eredménye, amely során az amerikaiak a vuhani konzulátuson keresztül vitték be Kínába a halálos vírust.

Ezzel szemben a Siasat Daily szerint Nikulin ezt állította:

A helyzet kedvező lehet azon amerikai korporációk számára, amelyek kizárólag a profiért fejlesztenek új típusú betegségeket. De akár az amerikaiaknak is, mert Amerika a világon az egyetlen olyan ország, aminek 400 katonai biológiai laboratóriuma van a világon szétszórva, nemcsak Oroszország körül, hanem Kínában, Malajziában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken is, ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai hadsereg mindenhol ott van.”

A „hi-tech kémek” összeesküvése: A Washington Times mikrobiológia doktori cím birtokosaként mutatta be Dany Shohamét, aki 1970 és 1991 között az izraeli katonai hírszerző szolgálat fő elemzője volt a biológiai és vegyi háborúk területén.

Az ő új koronavírussal kapcsolatos kijelentései teljesen hipotetikusak voltak, ugyanis azt feltételezte, hogy a vuhani intézet körül található bizonyos laboratóriumukat, kutatási és fejlesztési szinten bevonhatták a biológiai fegyverek területére. A vírus onnan szivároghatott ki, ami elvileg baleset vagy egy személy véletlen megfertőződése miatt következhetett be. Erre a teóriára azonban nincs se bizonyíték, se semmilyen jel.

A második hasonló összeesküvés-elmélet Kanadában született, ahol egy kínai származású kutatópárost azzal vádoltak, hogy ellopták a koronavírust az Országos Mikrobiológiai Laboratóriumból. Az ügy kivizsgálása idejére felfüggesztettek egy virológust, de ezen kívül az eset nem járt semmilyen kézzelfogható eredménnyel.

A „politikai szerepvállalás” összeesküvése: Carl Bergstrom, a Washingtoni Egyetem professzora és az online dezinformálás szakértője azon a véleményen van, hogy olyan műveletek vannak folyamatban napjainkban, amelyek célja a demokráciák gyengítése, valamint egy olyan meggyőződés kialakítása, amely szerint az emberek senkiben sem bízhatnak.

Állítólag ezt a propagandával történőlocsolós” technikát leginkább Oroszország használja. Ezt „bizonyítja” az Ouest France írása, amely szerint amerikai hivatalosságok kijelentették, hogy több ezer olyan Oroszországhoz köthető Twitter, Facebook és Instagram fiók található, amelyek tele vannak a koronavírussal kapcsolatos Amerika-ellenes dezinformálással. Ezek az elméletek azt a gyanút keltik, hogy az Amerikai Egyesült Államok alkotta meg az új koronavírust.

(Forrás: foter.ro)

Ajánló

Ajánló